Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Leállíthatja a cukorrépa termelését az EU

Az utóbbi napok esőmentes időjárásának köszönhetően nagy lendületet vett az őszi betakarítás.
A gazdálkodók igyekeznek menteni, biztonságba helyezni a termést. Így tesznek Páliban a Mezőgold 21 Kft.-nél is, ahol idén elsősorban a hagyományos gabonanövényeket termesztettek. A társaság huszonöt ember számára biztosít munkát a faluban.

Nálunk tizenhét, Ausztriában négy kritérium

– A legnagyobb vetésterület az őszi búza volt, amelyből átlagosan 45–46 mázsa termett hektáronként – tájékoztatta a Kisalföldet Németh Imre ügyvezető.

– Ez csak közepesnek mondható, a minőséget illetően pedig nálunk is hasonló a helyzet, mint más gazdaságoknál. A teljes mennyiségnek körülbelül kétharmada minőségi takarmány. Az értékesítés rendkívül nehezen ment; tizenhét minőségi kritériumnak kellett megfelelnünk, ugyanakkor Ausztriában három-négy ismérv elegendő – tette hozzá az ügyvezető.

Németh Imre szerint az árak igencsak nyomottak, hisz a takarmánybúzát mázsánként 1800 forintért, a malmi búzát 1850–1900 forintért értékesítették. Ötvenhektárnyi őszi árpát – melyből viszonylag jó termést, hektáronként 50 mázsa feletti mennyiséget takarítottak be – külföldön adtak el.

Az időjárás idén sem kímélte a termést

Az ügyvezető ugyancsak jónak nevezte a hektáronkénti 34–35 mázsás napraforgótermést, melynek a betakarítása már befejeződött. Az értékesítés folyamatban van, az ár 49 ezer forint tonnánként, de az olajtartalomtól függően lehet több is. Fehér mustárt – közepes eredménnyel – vetőmag céljára termesztettek. Ez a növény kapott egy jókora jégverést, ami nem kímélte a facéliát és a hibridkukoricát sem.
Mintegy 150 hektáron termeltek cukorrépát, betakarítása most folyik. A termés ígéretes, ám azt még nem tudni, milyen lesz a cukorfok. Ez határozza meg ugyanis az árat. A kft. vezetői tonnánként 46,72 euróra számítanak.

A cukorrépa jól jövedelmező növény

– Sajnos a cukorrépa-termelés jövője bizonytalan, attól függ, milyen döntés születik az EU-ban a cukortermelés jövőjéről – tudtuk meg Németh Imrétől. – Előfordulhat, hogy kihúzzák a lábunk alól a talajt, noha ez az egyetlen „pénzes" növény a Rábaközben, még akkor is, ha jelentős befektetést, sok munkát igényel és nagy kockázattal jár. Ha az égiek is besegítenek, akkor ezt jövedelmezően lehet termelni. Az biztos, hogy váltásra van szükség: az olajos magvak termelését kell szorgalmazni.

Terményrangsor: repcétől a búzáig

– Ha rangsort kellene felállítani, az őszi káposztarepce szerepelne az első helyen, amit a napraforgó, a takarmánykukorica, az árpa követne és a sor végén állna az őszi búza. A cukorrépa besorolása EU-döntés függvénye. A konzervipari termékekkel már nem foglalkozhatunk, korábban paradicsomot termesztettünk, de a konzervgyárakat tönkretették. Nem tudom, kinek állt érdekében, hogy a zöldségtermesztés ilyen mélyre süllyedjen Magyarországon.

Ésszerűbb gazdálkodás szükséges

A Mezőgold 21 Kft.-nél szarvasmarhát is tartanak. Az ügyvezető szerint normális esetben a két ágazat – növénytermesztés, állattenyésztés – kiegészíti egymást, s az állattenyésztés bevételei részben fedezik a napi kiadásokat. Azonban a tejet jelenleg 59 forintért veszik meg literenként, amiért adtak már 72 forintot is.

– Sajnos nem mi mondjuk meg, hogy mit mennyiért adunk el – jegyezte meg Németh Imre, hozzátéve, hogy még hatékonyabb, költségtakarékosabb gazdálkodást kell bevezetni. Figyelmet kell fordítani a beszerzésekre, a vegyszerek, kemikáliák, vetőmagok vásárlására, és nem szabad idegenkedni az újdonságoktól, például a szántás nélküli talajműveléstől. – Csakhogy az utóbbi egy évben nem változott a mezőgazdaság helyzete, továbbra is bizonytalanság tapasztalható az ágazatban, a gazdálkodók nem mernek hosszú távra tervezni – vélekedett Németh Imre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A műbőr is kiment a divatból

A legősibb mesterségek közé tartozó szíjgyártás talán újjáéledhet, hála a lovassportok… Tovább olvasom