Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Lakodalmast táncolnak a Szigeten

Szany–Budapest - Szanyi lakodalmast mutatnak be az idei Sziget Fesztiválon a szanyi néptáncosok. A fesztiválozók hallhatják a rábaközi falu harangjait és a hagyományos menyegzői rigmusokat.

A szanyi néptáncosok is fellépnek idén a Sziget Fesztiválon. A bokrétások a Szanyi menyegző című koreográfiát mutatják be augusztus 13-án. ˝Magukkal viszik˝ háromtornyú templomuk harangjait is.

A Sziget Fesztivál szervezői minden évben igyekeznek újabb és újabb műfajokat felvonultatni a színpadokon. A sikereken felbuzdulva idén megjelenik a rendezvényen a folklór is. Rábaközi hagyományőrzők is szerepelnek, a szanyi Bokréta néptáncegyüttes tagjai. Szanyi menyegző címmel a Rábaköz szokásanyagát viszik színpadra, táncokkal, dalokkal, szövegekkel. Az előadást követően a Sziget közönségének táncházat is szerveznek.˝

A szanyi bokrétások a régió lakodalmas hagyományait mutatják be a Sziget Fesztiválon.
A szanyi bokrétások a régió lakodalmas hagyományait mutatják be a Sziget Fesztiválon.

Töreki Imre, az együttes vezetője a Kisalföldnek elmondta: a megye, a régió hagyományainak minél szélesebb körű jellemzőit szeretnék megjeleníteni. Emiatt a forgatókönyvírók a lakodalomban szanyi menyasszonyt és sváb vőlegényt ˝adnak össze˝. Természetesen a násznép is sokszínű lesz. A szanyi táncok, dalok, köszöntők mellett hitelesen megjelenhetnek a német hagyományok. A színpadi programot a szanyi Bokréta, a Soproni Néptáncegyüttes és az ugyancsak soproni Testvériség néptáncegyüttes közreműködésével hozták létre. A felkészülés hetek óta tart Sipor Ferenc, Csoltói József és Töreki Imre vezetésével.

A koreográfia érdekessége, hogy a menyegző szakrális részénél a Szigeten a szanyi háromtornyú templom harangjai és orgonája is megszólalnak.


Az előadást követően a Sziget közönségének táncházat is szerveznek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vizezett hús Kapuvárról Szerbiába?

Kapuvár - A szerb vevők szerint vizezett húst kaptak Magyarországról, melyet a Hungapig Kft.… Tovább olvasom