Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 5°C | 14°C Még több cikk.

Községenként százezreket költenek fűnyírásra

A nyári időszakban több százezer forintot költenek a rábaközi falvak közterületeik rendben tartására.
A virágosítás, parkgondozás, fűnyírás, költséges, de szükséges feladataik az önkormányzatoknak. A Rábaközben saját erőből gondozzák a közterületeket, a szerencsések a gépeket pályázatokon nyerték. Üzemanyagra, karbantartásra, javításra viszont nincs támogatás.
Edvén az önkormányzat saját erőből rendezi közterületeit, sőt, a házak előtt is nyíratják a füvet, gondozzák az árkokat. Így segítik a községbelieket.

– Sok az idős ember a faluban, a zöldterület pedig minden ház előtt elég nagy – magyarázta a döntést Imre László polgármester.
Azt nem várjuk el a hetven-nyolcvan éves emberektől, hogy maguk tartsák rendben portájuk környékét.

– Négy fűnyíróval rendelkezik az önkormányzat, ezeket pályázaton nyertük, de a költségeket már önerőből finanszírozzuk. Egy közcélú és egy közhasznú munkásunk van, az ő feladatuk nyári időszakban a település gondozása. Pályáztunk a tavaly megmaradt környezetvédelmi alaphoz, de nem nyertünk.

Edvének mindez a gépek javításával, karbantartásával, üzemanyaggal, egyéb költségekkel együtt négy-ötszázezer forintjába kerül.
Osliban ez a kiadás az edveinek közel háromszorosa. Fodor József számításai szerint közel másfél millió forintot költenek a közterületek ápolására, igaz, ebben már a munkát végző önkormányzati alkalmazottak munkabére is benne van. A polgármester szerint négy futballpálya nagyságú területről van szó a faluban. A családi házak előtt a lakók nyírják a füvet, amint Fodor József megjegyezte, az osliak szorgalmasan, szépen rendben tartják környezetüket.

Zsebeházának, kisközség lévén, zöldterülete sincs túl sok. A parkokat és a faluközpontot az önkormányzat közcélú és közhasznú dolgozói gondozzák, a falu költségvetésének terhére. Száz-százötvenezer forintot költenek erre a célra. Nagy Gáborné polgármestertől megtudtuk: ha nem is új gépeik vannak, de működnek és bírnak a nyári munkával. Kísérletet tettek a géppark fejlesztésére, de pályázatuk nem járt sikerrel.
A gyóróiak szintén pályázatokkal igyekeztek javítani helyzetükön, de Zsebeházához hasonlóan nem voltak szerencsések. Ötvös László, a falu első embere szerint ennek ellenére mégis gondozott, ápolt a falu. A munkák tavasztól őszig tartanak, több százezer forintját emésztve fel az önkormányzatnak. Támogatást nem kap a község, csupán a munkát végző közhasznú dolgozók bérének hetven százalékát fedezik központilag.

Árpáson a lakosság számához képest nagy a zöldterület. Az önkormányzat vállalta, hogy a házak előtt is nyíratja a füvet, de hozzájuk tartozik a falu két temetője, az Árpád-kori templom környezete, a Kápolna tér és a sportpálya környéke. A település közhasznú munkásainak szezonban gyakorlatilag csak a fűnyírásra jut idejük.
– Igyekszünk egységesen rendezni a közterületeket, a néhány éve a területfejlesztési tanács pályázatán nyert önjáró traktorunkkal és a kézi fűnyírókkal – tájékoztatott Feller Sándor polgármester. – Segítséget nyújt egy alapítvány parkgondozói képzése, ahol két helybeli is tanul. Pk a gyakorlati idejük jó részét idehaza tölthetik.

Sajnálatos, hogy az önkormányzat pályázata a parlagfű-mentesítésre nem járt sikerrel, így kénytelenek vagyunk önerőből megoldani a feladatot.

A gépek Árpáson is egész nyáron működnek, főleg a csapadékos időjárás nehezíti a munkát, ennek ellenére igyekeznek megfelelni az elvárásoknak. Feller Sándor gyors számítása szerint is több százezer forintot költenek a zöldterületekre a faluban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Petíció az önkormányzathoz

Kapuváron, a Liget utcában élők már tavaly petíciót küldtek az önkormányzathoz az ottani áldatlan állapotok miatt. Többen félévente hordják szervizbe az autóikat, hiszen kátyú kátyút ér. Hasonló helyzet van a Pozsonyi utcában is. A lakók tavaly petícióval fordultak az önkormányzathoz, a polgármester azonban semmivel nem biztatta őket. Tovább olvasom