Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Közösségi tér minden korosztálynak

Közösségi térrel gazdagodott Rábapordány. Uniós forrást nyertek az általános iskola földszintjének átalakítására, mely a tervek szerint a falu minden korosztályának kínál elfoglaltságot.

Átadták Rábapordányban a pályázati támogatással kialakított Integrált Közösségi és Szolgáltató Teret (IKSZT). Az általános iskola épületének alsó szintjét fejlesztette az önkormányzat. A hosszú név valójában egy olyan közösségi helyet takar, ahol olvasni, tanulni, internetezni, énekelni, táncolni lehet.

Kihasználhatják előnyeit a civil szervezetek, különböző rendezvények megtartására is alkalmas. A beruházás összesen 23,5 millió forintba került. A pályázatot 2008-ban indította útjára a község. Előbb címbirtokosok lettek, aztán a fejlesztés költségeit is megnyerték uniós forrásból. Az önkormányzat a 23,5 millióhoz a 25 százalékos áfát tette hozzá. Ez az összeg biztosította a kivitelezés költségeit, az eszközbeszerzést és munkabért is, hiszen a fejlesztéssel egy alkalmazottat is foglalkoztathat a falu. A gyakorlati munkák tavaly júliusban kezdődtek és augusztus elején fejeződtek be. A megszépült épületrész sokoldalú szolgáltatásokkal várja a helybelieket. Helyet kapott a családsegítő szolgálat, a falugazdász-iroda, kialakítottak egy civilszobát. A 90 négyzetméter alapterületű könyvtár és internetszoba két tanterem egybenyitásával valósult meg. Megtörtént a vizesblokkok felújítása, a teljes akadálymentesítés, részleges nyílászárócsere és fűtéskorszerűsítés.


– A fejlesztésre nagy szükség volt, hiszen Rábapordányban nincs kultúrház. A civil szervezet és persze minden érdeklődő birtokba veheti a kialakított helyiségeket. Fontos, hogy ezzel is erősítjük a helyi kötődést, a közösségbe tartozás érzését. A rendezvények szervezésénél a településen élők igényeit figyelembe vesszük, ötleteiket beépítve törekszünk arra, hogy a következő időszakban az IKSZT minden korosztály számára kínáljon megfelelő programot. A környező településekre is eljuttatjuk rendezvényeinkről a tájékoztatást és várjuk az érdeklődőket – mondta az átadáson Pásztorné Szakács Gabriella polgármester. A termeket Szakály Gyula plébános áldotta meg.

Szakály Gyula plébános áldotta meg a közösségi teret.
Szakály Gyula plébános áldotta meg a közösségi teret.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötszáz négyzetméter százhúszmillió forintból

Átépítik, bővítik, felújítják a kónyi óvodát. Az önkormányzat százhúszmillió forintot költ az… Tovább olvasom