Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Közösséget jelent a fogyatékosok otthona

A gondos családokban élő rászorulóknak is tud még segítséget nyújtani a Nyitott Kapu-Vár Szociális Szolgáltató Központ. Volt olyan gondozottjuk, akit székben toltak be és saját lábán ment haza.

Megváltozott fenntartóval – tavaly nyár óta a Kapuvár Térségi Szociális és Gyermekjóléti Társulás –, de változatlan szolgáltatásokkal végzi munkáját a kapuvári Nyitott Kapu-Vár Térségi Szociális Szolgáltató Központ. Garabné Gulyás Mária igazgató lapunknak elmondta, napjainkban egyre nagyobb szerep jut intézményének, ezáltal egyre több a munkájukkal kapcsolatos észrevétel. – A központ nyitott mindenki számára, továbbra is várjuk a lakosság észrevételeit, melyeket figyelembe is tudunk venni munkánk során – mondta az intézményvezető.

A központ a fogyatékosok nappali ellátását biztosítja a járás összes településén túl Fertőd és Fertőszentmiklós lakói számára 33 munkatárssal, három kapuvári telephelyen. Az intézmény közel 300 ember étkeztetését, további 100 házi segítségnyújtását látja el. A családsegítés során 200 emberrel foglalkoznak, az idősek klubja 30 tagot számlál. Közel 160 jelzőrendszeres készüléket helyeztek ki házi segítségnyújtás keretében. A fogyatékosok napközijében pedig 35 rászorulót tudnak fogadni.

Fogyatékkal élők napközije: Van, aki a kezelés után saját lábán távozik.
Fogyatékkal élők napközije: Van, aki a kezelés után saját lábán távozik.

Az ide naponta beszállított fogyatékkal élőknek nemcsak felügyeletet biztosítanak, hanem az önálló életvezetésre is felkészítik őket. – Jelenleg 22 embert szállít a támogatószolgálat – egyelőre térítésmentesen – nap mint nap, egy részüket Kapuvárról, a létszám felét pedig a társult falvakból – mondta Garabné Gulyás Mária. Kiemelte, bármennyire is gondos családban élnek ezek az emberek, csak az intézmény tudja a közösséget biztosítani számukra, melyre ugyanolyan igényük van, mint az épeknek. – Hogy mennyit jelent a közösség és munkatársaim munkája, egy szárföldi néni esete bizonyítja, akit fia tolókocsiban hozott be hozzánk, majd egy év után a néni saját lábán távozott, azóta sem láttuk – tette hozzá az intézményvezető.

Garabné kiemelte, hiábavalóak munkatársai erőfeszítései, ha a család nem érez felelősséget a gyakran magatehetetlen idősek iránt. – Egy kapuvári asszony fiának küldött levelemet munkatársaim a néni lakásán találták meg. Az volt a kérésem, hogy keressen meg a hozzátartozó, hogy a néni érdekében beszéljünk, mert az általunk nyújtott szolgáltatás nem elegendő az ő egészségi állapotában. Azóta sem keresett. Ez számomra azt jelenti, hogy magára hagyja a beteg, tehetetlen édesanyját, arra hagyatkozva, amit mi nem tudunk biztosítani – mondta Garabné.

– Munkatársaim meglehetősen szerény fizetség ellenében szerteágazó és nagyon nehéz munkát végeznek – jegyezte meg Garabné Gulyás Mária.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vérvétel helyben

Kovács Teodóra rábacsécsényi polgármester elmondta: az SMS-ben említett intézkedés körülbelül 15… Tovább olvasom