Kisalföld logö

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 25°C Még több cikk.

Közösségépítés pályázati pénzből

A kónyi önkormányzat tizenkét hónapon át változatos, minden korosztályt érintő rendezvénysorozattal várja a helybelieket már idén júliustól. A programokra 4,4 millió forintot kapott a falu.

A pályázat a közművelődési, közösségi programok és tevékenységek szervezését, az egész életen át tartó tanulás elősegítését, valamint az olvasási és digitális képességek fejlesztését, a könyvtár népszerűsítését és közösségfejlesztő programok lebonyolítását támogatja.

– Elsődleges szempont volt, hogy mind a gyermekes családok, mind az idősebbek számára hasznos programokat rendezzünk. Ennek szellemében indítottuk útjára havi rendszerességgel az idősek informatikai szakkörét. A nagy érdeklődés miatt mindjárt három csoport alakult.

A kónyiak, köztük a gyerekek július óta vehetnek részt a közösségi programokon, amikre 4,4 millió forintot költhet el a falu.
A kónyiak, köztük a gyerekek július óta vehetnek részt a közösségi programokon, amikre 4,4 millió forintot költhet el a falu.

A nyári időszakban intenzív iskola-előkészítő tábort szerveztünk az öt- és hétévesek számára, majd októberben és novemberben a tíz- és tizennégy évesek részére Észnyitogató címmel tanulási stratégiákat, gyakorlatokat ismertető interaktív programot indítunk. Pályaválasztási orientációval is szeretnénk segíteni a középiskolába készülő kónyi diákokat – mondta Gyurasitsné Puska Hedvig, a projekt szakmai vezetője.

A programok változatosságát mutatja, hogy havonta a kisebbeknek „Mesesarokkal" és játszóházzal kedveskednek. A nagyobbak pedig minden hónapban önismereti csoportmunkában vehetnek részt. 
 
– A projekt segítségével nagy értékű, minőségi és tartós eszközök, oktatási segédletek, játékok, bábok, könyvek, sportszerek beszerzésére nyílt lehetőség. Az önkormányzat számára nagyon fontos, hogy közösségi tereiben minden korosztály számára informatív és hasznos programokat kínáljanak. Mint ahogy az is, hogy a felnövekvő generáció megismerje lakókörnyezetét, mondáit, hagyományait – jegyezte meg Aller Imre, Kóny polgármestere.

Mint kiderült, a pályázat keretében lehetőség lesz helytörténeti tábor, vetélkedő megszervezésére. A tavaly átadott tájház is szerepet kap majd a programok során. A tervek szerint tájházi napokat is tartanak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sokszínű emberi kapcsolatok Csornán

Idén az Őszi Könyvtári Napok középpontjába az emberi kapcsolatok kerülnek. Tovább olvasom