Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Közösen búcsúztatták a jó időt

Mintegy ezer csornai búcsúztatta együtt a nyarat szombaton a termálfürdőben megrendezett Nyárutó Fesztiválon. Megválasztották a legszebb hölgyet, de szépségversenyen vetélkedtek a férfiak is.
A hagyományoknak megfelelően a csornaiak idén is a helyi termálfürdőben búcsúztak a nyártól. A Nyárutó Fesztiválon tizenöt vállalat, intézmény és civil szervezet képviseltette magát mintegy ezer résztvevővel. A szokásos programokon túl a szervezők idén meglepetésekkel is szolgáltak.

Margit kórházi sikerek

Szombaton, a Nyárutó délelőttjén a városban működő civil szervezetek tagjai, az intézmények és vállalatok dolgozói különböző vetélkedőkön mérték össze tudásukat. Volt főző-, foci-, kötélhúzó, szkander-, sörivó, kapura rúgó, kerékpáros- és sakkverseny. Idén a Margit kórház csapatai hódították el a legtöbb első helyezést, amelyekkel a szponzorcégek ajándékai jártak együtt.

Szépségek felvonulása ,0

A rendezvény szépei: Tizenegy csinos hölgy vetélkedett az olaszországi utazásért és a Kisalföld ajándékáért. A kép jobb szélén Abdai Imre főszervező, bal oldalon Csaba Aliz, a tavalyi verseny győztese
Délután a rendezvény csúcspontjaként divat- és fehérnemű-bemutatót láthatott a közönség és a Géniusz tánciskola növendékei is felléptek. Ebben az évben is megválasztották a Nyárutó szépét. A zsűri ezúttal Csaba Tímeát tartotta méltónak az első helyre, így övé lett a fődíj, az olaszországi utazás. A második helyezettet, Horváth Esztert a Kisalföld jutalmazta ajándékcsomaggal és virágcsokorral.
Újdonság volt a fesztiválon a vizespólós- és a férfiszépségverseny, valamint a sztriptízbemutató. A Nyárutó estig tartó zenével és tánccal ért véget.

A reggeli időjárás ellenére

A rendezvény főszervezője, Abdai Imre úgy vélekedett, hogy a fesztivál idén is elérte célját, vagyis a csornaiak együtt, felszabadultan szórakozhattak.
– Eleinte úgy tűnt, hogy az időjárás beleszól a Nyárutó sikerébe, de szerencsére a reggeli rossz idő nem vette kedvét a résztvevőknek és szép számmal látogattak ki a termálba – mondta Abdai Imre, majd hozzátette: természetesen jövőre hasonló színvonalas programokkal várják nyárbúcsúztatóra az érdeklődőket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szárföldi intézmények egyelőre maradnak

Miként más településeken, Szárföldön is az egyik fő gond a lélekszám csökkenése. Bár a község… Tovább olvasom