Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Közös sírban a kedvesnővérek

Csorna - Közös sírban helyezték el az Isteni Megváltóról nevezett nővérek hamvait a csornai Szent Antal-temetőben. Tegnap délelőtt dr. Horváth Lóránt Ödön premontrei apát, csornai prépost-prelátus áldotta meg új nyugvóhelyüket.
Az Isteni Megváltó Leányai rend tagjai szétszóratásukig Csornán óvónők és tanárok voltak. A mai II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ elődjében tevékenykedtek. Közülük, illetve helybeli rendtársaik közül tizennégyet temettek el a városban.

A Szent Antal-temető főbejárata mellett volt a nyughelyük. Az évek, évtizedek alatt a hantok mögötti kőfal tönkrement, a sírokat nem volt, aki gondozza. Romos állapotba került a nagykereszt is. Az önkormányzat tervezi, hogy új, a helyhez illő falat építtet a sírkerthez. A temetőt működtető cég, a Jószív kft. és az Isteni Megváltó Leányai rend vezetői úgy határoztak, hogy a kedves nővérek hamvait közös sírba helyeztetik át. A legjobb helyet a Szent Antal-temetőben, az egyház részére fenntartott területen találták meg. A ravatalozókápolna mellett állították fel a keresztet is, melyen névtábla őrzi a kedvesnővérek emlékét. Ott a rokonok és az ismerősök is könnyen megtalálják a nyughelyet.

A Szent Antal-temetőben dr. Horváth Lóránt Ödön apát szentelte meg a közös koporsót. A nővérek az egyház számára fenntartott területen találtak nyugalmat.
A Szent Antal-temetőben dr. Horváth Lóránt Ödön apát szentelte meg a közös koporsót. A nővérek az egyház számára fenntartott területen találtak nyugalmat.

A hétfői temetésen megjelentek a rend tagjai, az önkormányzat koszorúját Turi György polgármester és Gyopáros Alpár alpolgármester helyezte el a síron. A katolikus intézmény virágait Fehér Lászlóné igazgató. A szertartáson részt vettek a nővérek egykori tanítványai, illetve a hozzátartozók is. Dr. Horváth Lóránt Ödön apát példaként állította a szerzetes nővéreket a ma élők elé. „Kérjük pártfogásukat és imájukat, akik már biztosan az Atya házában vannak, ahova Jézus mutatja az utat. Őt követték földi életükben és biztosan eljutottak hozzá" – fogalmazott a premontrei apát. 

Olvasóink írták

  • 8. obi 2008. október 21. 23:03
    „"Rábaközi" és "nyekkmacsek"!
    Hogy lehettek ilyen mérhetetlenül sötét lelkűek? Az életüket Krisztusnak szentelő emberek emlékébe rugdostok? Hát milyen emberek vagytok ti? Emberek vagytok ti egyáltalán, vagy csak szuszogó fehérjehalmazok?!?”
  • 7. nyekkmacsek 2008. október 20. 18:01
    „..temetőfal jó, nem lukas, nem bántani !
    ..az arra szánt lóvét hasznosabb dolgokra költeni, nem akarok urizálni, de pl a "városháza" előtti tér burkolata ostrom utáni !!
    ..én nem tudom............, ebben a "városban" csak vakok, süketek, meg hülyék laknak ?”
  • 6. rábaközi 2008. október 18. 21:58
    „jani_gym !
    Nem csornai vagyok,csak ennyi,a többit fenntartom!!!!!
    A bugris sejtem ,hogy ki,nem én hanem t......”
  • 5. Kabóca 2008. október 15. 10:57
    „Örüljünk neki, ezzel és az új kerítéssel is szebb lesz a temető és a város.”
  • 4. jani_gym 2008. október 15. 09:53
    „rabakozi=bugris csornai
    minek vitatkoztok vele?”
  • 3. kis Sziporka 2008. október 15. 07:31
    „"rábaközi"!
    A restaurálás költségeit kizárólag a nővérek fizették.
    Az utak rendbetételét egyelőre szerintem nem vállalják...”
  • 2. aaaa 2008. október 15. 05:31
    „A baj inkább az, hogy olyanokra is költ ez a társadalom, mint amilyen Te vagy, kedves ´rábaközi´...”
  • 1. rábaközi 2008. október 15. 05:02
    „Ez igen,erre van pénze az önkormányzatnak!!!
    De a csornai utakra nincs!!!!!
    Az átutazó nem azt a sirkövet nézi,hanem káromkodik,a vályus utak végett!!!!
    SZENTFAZEKAK !!!!!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bősárkány rossz helyen fekszik?

Bősárkány - Ötvenmillió forintot „pályázott össze" Bősárkány ebben az évben. A település… Tovább olvasom