Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Koszorúk helyett adomány

Csorna - „A virágra, koszorúra szánt pénzt ajánlják fel a csornai Margit Kórház javára" – kérték a csornai Fraszt Pál Honóriusz hozzátartozói a családfő temetése előtt. 160 ezer forint gyűlt össze, az urnában euró is volt. De a virágok is elborították Pali bácsi sírját.
Halálában is a közt szolgálta a Fraszt család feje. Fraszt Pál Honóriusz, vagy ahogy a városban mindenki ismerte, Fraszt Pali bácsi nyolcvanévesen, váratlanul hunyt el. Felesége a Kisalföldnek elmondta: a család minden tagja úgy gondolta, szolgáljon jótékony célt az a pénz, melyet tisztelői, barátai virágra, koszorúra költenének. Ha Pali bácsi odafentről látta tettüket, minden bizonnyal helyeslően bólintott szerettei kérésére. 160 ezer forint gyűlt össze a temetésen, melyet a csornai kórház krónikus belosztályának ajánlottak fel.

– Ha csak egy beteg életét könnyíti meg vagy a gyógyulását segíti ez a pénz, már úgy érzem, hogy jól tettük, amit tettünk – beszélt döntésük okáról Frasztné Barna Márta, Pali bácsi felesége.

Fraszt Pál közismert alakja volt a városnak, kisiparának, sportéletének. Csorna Pali bácsija volt.

Fraszt Pál temetésén családja kérésére a Margit Kórház javára adakoztak tisztelői, barátai.
Fraszt Pál temetésén családja kérésére a Margit Kórház javára adakoztak tisztelői, barátai.

A Fraszt családban ő művelte utolsóként az ősök mesterségét, a kékfestést. A dinasztia országos, sőt, európai hírű volt. Sosem volt tőlük idegen a jótékonykodás.

– Arra is gondoltunk, hogy legyen példa a kezdeményezésünk – folytatta Pali bácsi felesége. – Nagyon sok alkalom van manapság a segítésre, hiszen sok szegény család vagy éppen intézmény, iskola, kórház van, ahol elkel a támogatás. Persze nem vagyunk virágellenesek, de azt hiszem, most a virágra szánt pénz jó helyre került.

Pali bácsi sírját ennek ellenére elborította a sok virág, hiszen egy-egy szállal elbúcsúztak tőle a temetésén részt vevők. A hozzátartozók fájdalmát némiképp enyhítette a szeretet, a tisztelet e megnyilvánulása. A családfő távozásával nagy űrt hagyott hátra.

Az utolsó közös fotón a Fraszt család. Pali bácsi hozzátartozói úgy vélik, a családfő is egyetértett volna döntésükkel.
Az utolsó közös fotón a Fraszt család. Pali bácsi hozzátartozói úgy vélik, a családfő is egyetértett volna döntésükkel.

– Szeretete most is betölti az otthonunkat. Ezt a pénzt nem mi adtuk, mi csak a lelkünk és a szívünk diktálta gondolatnak engedelmeskedtünk. Megható volt látni és nagyon köszönöm ezúton is a részvétet, a szeretetet, ami családunk felé megnyilvánult férjem halála után. Egy világot veszítettünk gyerekeimmel, unokáimmal, vőimmel, menyemmel. Akik utolsó útján elkísérték, megértették kérésünket – mondta a gyászoló asszony.

Pali bácsit ősei mellé, a családi sírban helyezték örök nyugalomra. Síremlékükön a felirat: a Fraszt kékfestő család nyugvóhelye. Akik részt vettek búcsúztatóján, jó ügyre adakoztak. „Őrizzék meg férjemet szeretettel" – jegyezte meg özvegye.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Gyenge színvonalú rágalmazó írás˝

Kapuvár - Szeptember elején megnyitja kapuit a katolikus óvoda. Az egykori plébánia épületét addig… Tovább olvasom