Kisalföld logö

2018. 06. 24. vasárnap - Iván 12°C | 20°C Még több cikk.

Konzorciumot alakítanának ki

A kétkörös kapuvári távfűtési rendszer egyik szolgáltatója konzorciumot alakítana a távhő üzemeltetésére.
A kapuvári távfűtés rendezése az új szolgáltató(k) színrelépésével is folytatódik. Az egyik oldalon a Greenergy által üzemeltetett lakossági távhő (amihez még két intézmény fűtése társul), a másik oldalon a Ras-Hő Kft. által tulajdonolt és üzemeltetett, egykori „Prometheus-kör" áll. Ez utóbbinál azonban tulajdonosváltás történt az eredeti cégnév megtartásával. Egy környékbeli vállalkozó referenciamunkának szánja a kisebbik kapuvári kört, ahol az alternatív tüzelőanyagok távfűtési bevezetését és gazdaságosságának bizonyítását tekintik a legfőbb célnak. A részletekről dr. Nagy István Péter, az átalakult cég ügyvezető igazgatója tájékoztatott.

Nem fizetnek és leválnak

Az ügyvezető szerint a tavasz végén kiírt távfűtési pályázat már eredendően feltételezte a két helyi kört, ami már borítékolhatta azt, hogy a rendszerek külön-külön nem biztos, hogy gazdaságosan működtethetők. A saját tulajdonban lévő kisebbik rendszeren alig húsz lakás és négy intézmény maradt. Ez utóbbiak jelentenek több problémát a szolgáltatónak, hiszen például a katolikus iskola jövőre leválna és áttérne egyedi gázfűtésre. A másik megoldandó kérdés a kórház, amely a fűtési idény kezdetéig mintegy 23 millió forint tartozást halmozott fel a szolgáltató felé. Ezt a hátralékot már bíróságra vitték, az új szolgáltató ügyvezetője tiszta lappal indította a tárgyalásokat.

Dr. Nagy István Péter elmondta: két hónapig kemény, de korrekt tárgyalásokat folytattak az egészségügyi intézmény vezetőivel és kedvező tarifával új szolgáltatói szerződést kötöttek. Annyit azonban megjegyzett, ebben a két hónapban egy fil lért nem kaptak a kórháztól, ami az intézmény helyzetét tekintve esetleg érthető, ha gazdaságilag nem is kifizetődő. A másik két intézmény, a művelődési központ és a gimnázium pontosan fizeti a számlát.

Kezdik az alternatív energia termelését

Bármennyire is nehéz a kisebbik szolgáltató helyzete, dr. Nagy István Péter bizakodó. Elmondása szerint a rendszert egy kísérlet megvalósítására szánják. Vélhetően december közepétől megkezdik az úgynevezett pellet tüzelését. Ez egy alternatív energiaforrás, melyet mezőgazdasági és erdészeti hulladék feldolgozásával nyernek. A cég tervei szerint bevezetésével mintegy húsz százalékkal csökkenthetik a fűtésköltséget a bizonytalan gázellátástól való függés megszüntetése mellett. Az ügyvezető elmondása alapján a pellet gyártását Kapuváron is tervezik a későbbiekben, ami új munkahelyeket teremthet a városban.

Vitatják a leválásokat

Radács Katalin, az átalakult Ras-Hő Kft. mérnöke az előbbiekhez hozzátette, az említett alternatív energia felhasználása nemcsak a rendszeren maradó intézmények költségeit csökkentené, de a lakosság pénztárcáját is kímélné. A fejlesztéseket még idén elkezdik, többek közt a piactéri csőrendszer több millió forintos felújításával segítik a rendszerre kötni vágyó cégeket és magánszemélyeket. Radács Katalin úgy véli, a lakossági rákötések engedélyezésével az önkormányzat egy olyan spirált indított el, melynek gazdasági vonatkozásai jelenleg felmérhetetlenek. – A levált lakások fűtését a rendszeren maradók fizetik, hiszen egy lakótelepi lakás körbe van fűtve a távhővel és ezért nem lehet teljesen függetleníteni a környezetétől – hangsúlyozta Radács Katalin. Véleménye szerint – az erkölcsileg vitatható – leválások tiltására egyébként megyénkben is van példa.

Jónak látják egy kézbe hozni

Kapuváron két rendszeren biztosítják a távfűtést, de a szakemberek jónak látják ezt egy kézbe hozni. A tavaszi pályázatok kiírásánál ezt még nem vették figyelembe, de dr. Nagy István Péter szerint már felvették a kapcsolatot a Greenergy képviselőivel az együttműködés érdekében, melybe az önkormányzatot is bevonnák.

Hámori György kapuvári polgármester még nem értesült az elképzelésekről, de amennyiben a cégek megkeresik, nem zárkóznak el a tárgyalásoktól. A polgármester elmondta: a cégekkel egyéves szerződéseket kötöttek az intézmények fűtéséről, amennyiben például a Ras-Hő Kft. új rendszere miatt kedvező ajánlatot tudnak tenni, esetleg további szerződéskötésre is sor kerülhet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szemetet nem, de utat szeretnének

Elkeseredett emberek gyülekeztek a minap Csornán a Jókai utca Tátra utca felőli végén, hogy megosszák panaszukat a Kisalfölddel. A mintegy félszáz – többnyire idősebb – helybeli az Prangyal-temető hátsó megközelíthetetlensége miatt kesergett. Na meg amiatt, hogy a Tátra utcai – a keleti oldalról az Prangyal-temető, dél és nyugat felől lakóházak által határolt – beépítetlen magánterületen egy kiterjedt szeméttelep éktelenkedik. Állítólag nyár óta. Tovább olvasom