Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Könyvtári napok: fotókiállítás, közönségtalálkozó, Nagyinet, ingyenes beiratkozás

Október első hetében az Őszi Könyvtári Napok keretében a csornai Martincsevics Károly Városi Könyvtár az idősebb korosztálynak kínál érdekes programokat.
Az október elsejétől 7-ig tartó rendezvénysorozat nyitónapján, délután öt órától a csornai és Csorna környéki amatőr fotósoknak meghirdetett Fények és árnyak című fotópályázat alkotásaiból nyílik kiállítás. Október 2-án Kiss József nyugalmazott csornai rendőrkapitány tart előadást mindennapjaink biztonságáról. Október 4-én a könyvtári hét kiemelt programjaként Vágó István közönségtalálkozójára kerül sor Álljunk meg egy szóra! címmel. A rendezvényen a közismert televíziós személyiség beszélgetőtársa Vida István, a Kisalföld szerkesztőségvezetője lesz.

Október 5-én öt órától Élő emlékezet címmel a „Háború, ahogy a családom látta" című helytörténeti pályázatra beérkezett alkotások szerzőivel rendeznek kerekasztal-beszélgetést. Október 7-én, a Könyves Vasárnapon délután két órától öt óráig rendkívüli nyitva tartással állnak az olvasók rendelkezésére. E napon lehetőséget biztosítanak, hogy megunt könyveiket elcseréljék egymás között a könyvtár látogatói. Ugyancsak október 7-én, délután három órakor kezdődik a könyvtári Nagyinet, amelynek keretében összesen 10 óra időtartamban ismerhetik meg az idősek az internet használatát. E programra előre kell jelentkezni a 96/261-622-es telefonszámon.

A könyvtári napok keretében október 1-jétől 7-ig ingyenesen lehet beiratkozni az intézménybe és a késve visszavitt könyvek esetében elengedik a késedelmi díjat. A rendezvényekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatban érdeklődni lehet a 96/261-622-es telefonszámon, az info@konyvtar-csorna.hu e-mail címen vagy a www.konyvtar-csorna.hu honlapon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Állásajánlatok a Rábaközben

Tovább olvasom