Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Klubszületésnap Rábacsécsényben

A rábacsécsényi Ágota Nyugdíjasklub a napokban tartotta születésnapi ünnepségét a helyi kultúrházban.
A klub tagjai nemcsak dalban – „Bokrétát kötöttem mezei virágból" –, hanem szó szerint is bokrétát kötöttek, minden ünneplő nyugdíjas egy-egy szál virágot tűzött a bokrétába. A megnyitó utáni gyertyagyújtással az eltelt öt év alatt elhunyt társaikra emlékeztek.

Az énekkar a Rábacsécsényről és a Rábáról szóló dalok mellett bordalokkal is szórakoztatta a szépszámú publikumot. A meghívott fellépők tovább emelték az esemény színvonalát, amit a közönség vastapssal jutalmazott. A műsor védnöke, Gyimóthi Elemér nótagyűjtő, szövegíró egy, erre az alkalomra írt verssel kedveskedett az ünnepelteknek. A fiatal tehetség, Jónás Alexandra ismét tűzbe hozta a közönséget, amely vele együtt énekelt. A jó hangulatú esemény az éjszakába nyúlóan folytatódott mindenki megelégedésére.
Az esemény kereteit felhasználva a helyi önkormányzat vezetője a szomszédos Rábaszentmihály polgármesterével együtt anyagi támogatást adott át, ezzel is segítve az együttes működését.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Névjegykártya a szemétkupacban

Az elmúlt heti illegális szemétlerakás után újabb helyszínen találtak hulladékot a szárföldi… Tovább olvasom