Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Kisvárosi fejlesztések a Rábaközben

Csorna–Kapuvár - A két rábaközi város összesen közel 90 millió forintot kapott pályázaton az Új Magyarország Fejlesztési Tervtől. Csornán a volt községházát újítják fel, Kapuváron a települési alközpontok környezetét rendezik.
A csornai önkormányzat 38, a kapuvári 50 millió forintot nyert pályázaton az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Programjától. Csornán a volt községháza épületét újítják fel, Kapuváron a település alközpontjának környezetrendezését valósítják meg. A támogatási szerződéseket tegnap írták alá, előbb Csornán, majd Kapuváron.

Horváth Jácint, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója a Kisalföldnek elmondta: a Nyugat-Dunántúlon 2013-ig mintegy tizenkilencmilliárd forintot költenek városfejlesztésre, melyből a rábaközi városokhoz hasonló települések kilenc-tízmilliárd forintos fejlesztési kerethez juthatnak. Mint fogalmazott, a későbbiekben olyan pályázatok benyújtására is lesz lehetőség, melyekből nagyobb nagyságrendű kisvárosi fejlesztések is megvalósíthatóak.

Kapuváron Horváth Jácint mellett Hámori György polgármester látta el kézjegyével az iratokat.
Kapuváron Horváth Jácint mellett Hámori György polgármester látta el kézjegyével az iratokat.

A szerződés aláíráskor Turi György csornai polgármester arról beszélt, hogy a közbeszerzési eljárás után várhatóan 2009 tavaszán kezdődhet a volt községháza felújítása. „A város arculatának, történelmének meghatározó épülete az egykori községháza. Felújítása után a belváros gyöngyszem lesz" – jegyezte meg.

Kapuvár polgármestere kijelentette, az ötvenmilliós pályázatból és a hatmilliós önrészből a két alközpont csinosítása, játszótereinek fejlesztése, az alközpontok élhetőbbé tétele történik meg. „Örömünkre szolgál, hogy a városközpont fejlesztése mellett az alközpontokra is figyelmet fordíthatunk" – fejtette ki Hámori György. A kapuvári fejlesztések szintén a közbeszerzést követően, a tervek szerint jövő márciusban kezdődhetnek és vélhetően augusztusban fejeződhetnek be.


Csornán Turi György polgármester, Horváth Jácint, a fejlesztési ügynökség igazgatója és dr. Döbrössy Adrienn jegyző írták alá a támogatási szerződést.

Olvasóink írták

  • 1. Kabóca 2008. november 19. 08:22
    „Végre valami pozitív hír is a Rábaközből.
    Hasonlóak kellenének a munkahelyteremtés és az útépítés témáiban is.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kerítésen átgázolva vitték el a traktort

Rábcakapi - Traktorát és hatmillió forintos bálázóját lopták el
a minap egy rábcakapi gazdának.… Tovább olvasom