Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Kistérségi tanácsok kellenek

A települési kistérségi társulás ugyan nem helyettesíti a többcélú szervezetet, de az összefogásra akkor is szükség van – állítja a Kis-Rába menti szervezet elnöke.
A Kis-Rába Menti Települési Önkormányzatok Térségfejlesztési Társulásának legfontosabb feladata, hogy a tagok részére a térségfejlesztés lehetőségeiről információt nyújtson. Segítsen emellett az uniós források lehívásában, fogadásában és a pályázatok elkészítésében. A szervezet különböző programokat is felügyel, mint például az agrárstruktúra- és vidékfejlesztési, a környezetvédelmi és a turizmusfejlesztési.

A társulás elnöke Biró Péter kapuvári polgármester. Tapasztalata szerint a települések mindenféle összefogástól, szövetségtől féltik önállóságukat.
– Eredményt pedig csak akkor tudunk felmutatni, ha erőinket összeadjuk. Különösen nagy jelentősége van az összefogásnak napjainkban, hiszen a pályázatok nem egy-egy városra vagy községre íródnak, hanem kistérségek, régiók fejlesztését együttesen támogatják – fogalmazott Biró Péter. A Kis-Rába menti társulás tagjai is közös terveket készítenek például utak, kerékpárutak építésére, hulladékkezelésre.

– Néhány területen sikeres is az együttműködés, például a hulladékgazdálkodási tervek készülnek, és részben el is készültek. Megvalósításra vár még a Pomogytól észak–dél irányba kiépítendő kerékpárút. Amint megfelelő kiírással találkozunk, azonnal pályázunk. Más területeken is sorra pályázunk, hiszen a kistérségi központot, az irodaépületet, az infrastruktúra kiépítését is így sikerült kialakítanunk.
A társulás korábban pályázott többek között a szárföldi kultúrház felújítására, a ciráki templom restaurálására, az osli kultúrház rendbe hozására, babóti fatelepítésre, a vadosfai evangélikus templom homlokzatfelújítására.

Biró Péter azt mondja: ez a szerveződés nem helyettesíti a többcélú kistérségi társulásokat. (Kapuvár körzetében nem hozták létre a szervezetet, két község ellenállása miatt – a szerk.)
– A többcélú társulást nem sikerült megalakítanunk, de úgy néz ki, hogy november közepéig kistérségi tanácsokat kell létrehozni. Azaz, ami nem ment önként, az menni fog központi irányítással. Észre kell vennünk, hogy az összefogásra pedig szükség van, ez nemrégiben a háziorvosi hétköznapi ügyelet szervezésekor is megmutatkozott – jelentette ki a kapuvári polgármester.

Eggyel többen

A Kis-Rába Menti Önkormányzatok Térségfejlesztési Társulása a kapuvári statisztikai térség területén, a megye középső részén alakult meg 1996 júniusában. A szerveződésnek megalakulásakor tizennyolc tagja volt, később Agyagosszergény csatlakozott hozzá. Alapító tagnak számít a megyei önkormányzat is, amely erkölcsi és anyagi támogatásával egyaránt részt vesz a társulás munkájában.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hanság-árkolás mosolygó elvtársakkal

Nagy elhatározás született negyvenhét évvel ezelőtt az akkori ifjú és idősebb kommunista fejekben:… Tovább olvasom