Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Kistérségi segítség a kolozsvári temető síremlékeire

A hazai kistérségi társulások eddig közel egymillió forintot adtak össze a Házsongárdi temető értékmentésére. A kezdeményezés indítója többre számított, de még bizakodik.
Egyelőre nem a várt eredménnyel, de gyűlik a pénz a Házsongárdi temető értékeinek mentésére. A csornai többcélú kistérségi társulás kezdeményezte az akciót. Azt kérték az ország valamennyi kistérségétől, támogassák az évszázados sírkert emlékeinek megóvását. (Kisalföld, 2010. december 23., 2011. január 20.) Március 18-án Szilsárkányban tart előadást a kolozsvári Házsongárd Alapítvány igazgatója, Tőkés Erzsébet.
Eddig közel egymillió forint gyűlt össze a csornai kistérségi társulás által nyitott számlán. Zöld Péter, a gyűjtés kezdeményezője a Kisalföldnek elmondta: a célul kitűzött tízmillió forint már valószínűleg nem jön össze.
Akik megértették a kezdeményezést, azok támogatják, akik viszont nem, azokkal nem tudunk mit kezdeni.

Tőkés Erzsébet és az alapítvány munkatársai rendszeresen találkoznak rongálással. Fotó: www.kronika.ro
Tőkés Erzsébet és az alapítvány munkatársai rendszeresen találkoznak rongálással. Fotó: www.kronika.ro

– Vannak pozitív és negatív élményeim is a gyűjtéssel kapcsolatban – fogalmazott Szilsárkány polgármestere. – Megértve céljainkat sokan biztosítottak támogatásukról. Erdélyi barátainktól tudom, hogy két kistérség is egyből az alapítvány számlájára utalta a pénzt. Természetesen köszönet jár a felajánlásért, ám a kezdeményezésemnek nem csak a gyűjtés volt a célja. Azt is szerettem volna bizonyítani, hogy a nemzet határokon belül maradt része képes összefogni a kívül rekedtekért. Százhetvennégy kistérségi társulás működik hazánkban. Tudom, hogy a mostani helyzetben minden fillérre szükség van, és sok, helyben fontos dologra sem jut forrás. Mégis arra számítottam, hogy több millió forintot tudunk majd a Házsongárd Alapítvány értékmentő munkájához felajánlani. Akik megértették a kezdeményezést, azok támogatják, akik viszont nem, azokkal nem tudunk mit kezdeni.

Zöld Péter több pénzre számított, de továbbra is bízik benne, érkezik még felajánlás.
Zöld Péter több pénzre számított, de továbbra is bízik benne, érkezik még felajánlás.


Szilsárkányban március 18-án vendégül látják a Házsongárd Alapítvány munkatársait és Gergely Balázst, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács dél-erdélyi régióelnökét. Előadást tartanak a kolozsvári temető helyzetéről, értékmentő munkájukról. Gergely Balázs az erdélyi magyarság életét, lehetőségeit mutatja be az érdeklődőknek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A víz miatt nem takarították a Vilmos parkot

A csornai Vilmos park elhanyagolt állapotára hívta fel a figyelmet a környéken élő olvasónk. Úgy… Tovább olvasom