Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 20°C | 32°C Még több cikk.

Kirándulás „idegenforgalmi” szemmel

A Kisalföld kirándulást tett a Rába mentén, és megfigyelte, mit is érdemes megmutatni a folyóparti településekre érkező turistáknak.
A Rába menti településeken élők az idegenforgalomban, a vízi turizmusban látják jövőjüket. Valamennyi községvezető azt hangoztatja, hogy alkalmasak lennének a feladatra, csak éppen a folyó állapota nem az. Szó van persze a kerékpáros-turizmusról is, amihez meg a Rába védtöltését kellene kerekezhetővé tenni. A Rába mentiek azt mondják: látnivaló is lenne bőven a környéken. Olyan kiadvány viszont, amely a folyópart látnivalóit, nevezetességeit gyűjti egybe, még nem született. A Kisalföld most csokorba szedte, mit is érdemes megnézni a Rábaköz vízparti falvaiban az erre járó turistáknak, akár két keréken, akár vízen érkeznek.

Rábakecölön virágzott az idegenforgalom

Kirándulásunkat Rábakecölön kezdtük. Ez az első igazán rábaközi falu a folyó mellett. Valamikor virágzott az idegenforgalom a községben, cseh és NDK-s turisták útvonala vezetett a községen keresztül a Balaton felé. Még korábban Bécsből is jártak fürdőzők a településre, annyira népszerű volt a Rába-parti strand. Manapság a XVII. század elején épült templomot érdemes megnézni, amely mai formáját a XIX. században nyerte el. Ne menjünk el szó nélkül az egykori uradalmi épületből kialakított községháza előtt sem. Érdekes programokat kínálhat Rábakecöl tájháza, a „Bábi néni kincsesháza", ahol a népi hagyományok felelevenítését és megőrzését tűzték ki célul.

Rábakecöl után Edvén a két templomért érdemes megállni. Egymás mögött helyezkedik el a katolikus, illetve az evangélikus. Vágon szintén a templom a legjelentősebb építmény, 1727- ből. 1770-es a Nepomuki Szent János-szobor, valamint említésre méltó még a falu Kossuth-szobra. A dalos hagyományokat ott a vági Rábakör férfikórus eleveníti fel. A település híres szülöttjének, Wathay Ferencnek emlékét gondozott park őrzi. Rábasebes az egykori Széchenyi-vadászkastély községe. Nagy élet volt falai között, amikor a főúri család, később a vármegyei jegyző, majd egy német báró lakott benne. Az épület ma sajnos zárva van, de kívülről is érdemes megtekinteni. Hangulatos még a faluban a templomot övező tér. Az ott található kőkeresztet Sebesi Horváth György „Nemzetsége alapitotta" 1844-ben. Rajta a felirat: „Távol legyen tőlünk másban dicsekednünk, hanem csak Urunk Jézus Krisztus Keresztében." A templom érdekessége az oltár feletti freskó, ami tájképet ábrázol. A rábasebesi templom látható rajta, előtte egy férfi és egy koldus alakját ábrázolják. A távolban a szomszédos község, Vág templomtornya is kivehető.

Tánc, kastély, történetek

Szanyban a háromtornyú templom, az egykori püspöki kastély, benne a helytörténeti gyűjtemény, a falu határában a Szent Anna-kápolna a látnivaló. Szerencsés, aki a nemzetközi hírnevű Bokréta néptáncegyüttes fellépését is „elcsípi", hiszen megismerheti a tájegység jellemző táncait, hagyományait. Rábaszentandráson szintén a katolikus és evangélikus templomok a fő nevezetességek, illetve Kis János szülőháza, emléktáblája. Az evangélikus püspök, költő emlékére 1896-ban állítottak táblát. Sobor szintén két templommal büszkélkedhet, és persze a rábaközi vendégházzal. Itt számos érdekes, a tájegységre jellemző program várja az érdeklődőket. Sobor valamikor halászfalu volt. Érdekes történeteket hallhat ezekből az időkből, aki felkeresi az egyik utolsó „régi" horgászt, Csehi Pali bácsit. Tőle tudjuk, hogy annak idején a sobori halászok a pápai és a győri piacra vitték eladásra a kifogott halat.

Árpád-kori templom, haranglábak

Árpáson a dombiföldi, Árpád-kori templomot sokan ismerik. Impozáns látványt nyújt a folyóról a töltésről nézve is. A faluban a két haranglábat tekinthetik meg a turisták, külön építettek a helyi evangélikusok és katolikusok is. A Kápolna téren áll az 1700-as években épült szentély, közelében a szintén a XVIII. században épült plébánia. Rábaszentmiklós híres műemléke a kilencszáz éves körtemplom. Nemrégiben újították fel, a település közepén áll. Nem messze tőle az úgynevezett „győri kereszt", a győri csatának állít emléket. Ehhez hasonló van Bodonhelyen is, ahol szintén két templomot építettek a helyiek. Kisbaboton Szent István-szobor áll a polgármesteri hivatal előtt. Rábaszentmihályon ugyancsak a templom a fő látnivaló, illetve a falumúzeum, amit kérésre megnyitnak a látogatók előtt. Rábacsécsény temetőjében a szarvaskendi és óvári Sibrik család sírkeresztjeit nézhetik meg az arra járók. Az ősi família egykori kastélyát lebontották, ahogy eltűnt a Szalacsi-kúria is. A „régi szép időkből" egy gazdatiszti épület maradt fent, ahol jelenleg étterem működik. A faluhoz rokoni szálakkal kötődött Deák Ferenc, a haza bölcse, édesanyja ugyanis Sibrik lány volt. A főtéren Deák- emlékmű utal a rokonságra. Mérges a folyópart egyik legkisebb települése, kirándulásunk utolsó megállója. Evangélikus temploma, régi parasztházai vannak és barátságos lakói. A vendégeket is szívesen látják, sőt, jeles alkalmakkor a kocsmai kemencében sült malaccal is megkínálják.

Szálláslehetőség nélkül

A Rába partján még nem készültek fel igazán a térségbe látogató turisták fogadására. Kevés megfelelő szálláshely van és a szolgáltatóprogramok is hiányoznak. A falusi turizmus sem alakult ki, bár vannak próbálkozások és az önkormányzatok is lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek, hogy hirdessék a településüket. Étkezési lehetőséget a falusi vendéglőkben, önkormányzati konyhákon talál a turista, éjszakázni viszont többnyire csak sátorban lehet. Vannak persze kivételek, mint a sobori Rábaközi Vendégház.

Vadkempingek


Azok a turisták, akik a folyón érkeznek a területre, „hivatalos" kikötővel nem találkoznak. Vadkempingre azonban van lehetőség több településen is. Rábakecölben, Árpáson, Soboron, Bodonhelyen, Mérgesen, Szanyban, Vágon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csornán elkészült a szélerőmű alapja

Korábban beszámoltunk róla (Kisalföld, 2006. november 11.), hogy szélerőmű építését tervezik Csorna külterületén a Barbacsi út mentén. A beruházó a kisalföldi Presztízs-díjas, győri székhelyű Vill-Korr kft. Most viszont már arról kaptunk tájékoztatást, hogy befejeződött a létesítmény alapozása. A cég ügyvezetője, Gasztonyi László tájékoztatta lapunkat. Tovább olvasom