Kisalföld logö

2018. 02. 18. vasárnap - Bernadett 0°C | 6°C Még több cikk.

Kihagyja a város az eljárásból?

Amikor építeni kezdte a családi házat, még zöldellő sportpálya volt a szomszédságban.
Major Nándor Csornán a Bartók Béla úton, közvetlenül a volt Csukás-sporttelep szomszédságában húzta fel a házát. A telek másik részén vállalkozása kapott helyet. Amikor hozzálátott az építkezéshez, nem gondolta, hogy egyszer csak nem várt fejleményekkel kell szembenéznie.
– Annak idején a sporttelepre tájoltam az épületet, mivel egyrészt tőlünk délre esik, másrészt úgy gondoltam, hogy kellemes látványt nyújt majd a zöldterület a nappaliból kitekintve – kezdte Major Nándor. – Továbbá az volt a szándékom, hogy itt, a kft. telephelyén szabadidőközpontot hozok létre és ahhoz szervesen kapcsolódhat a sporttelep.

Időközben azonban a sportpályát eladták, bevásárlóközpont lesz a helyén. Ráadásul az önkormányzat ki akar hagyni az áruházépítéssel kapcsolatos engedélyezési eljárásból.

Az ingatlanom és az eladott pálya között ugyanis meghagytak egy ötméteres sávot, így arra hivatkoznak, hogy nem vagyok közvetlen szomszéd, ezért nem vonnak be az eljárásba. Megjegyzem, hogy az államigazgatási eljárási törvény szerint mindenki ügyfél, aki egy adott engedélyezési eljárásban érintett.

Major Nándor szerint az aggályai nem alaptalanok, hisz megkapta a bevásárlóközpont helyszínrajzát és abból egyértelműen kiderül, hogy a rakodóudvar kerítése a családi ház falától nyolc méterre épül.
– Az ötezer négyzetméteres áruházhoz kapcsolódó összes anyagmozgatás az ablakom alatt történik majd. Emellett a hűtőaggregátorok, a szellőzőventilátorok zaja is zavaró lehet – tette hozzá.

Major Nándor elmondta; panaszával felkereste a polgármesteri hivatal műszaki osztályát, ahonnan az önkormányzat jegyzőjéhez irányították. A személyes megkeresés után a napokban levélben fordult a jegyzőhöz, ám erre még nem kapott választ.

Dr. Harsányi Ernő jegyző megkeresésünkre elmondta: az idevágó rendeletben foglaltak alapján járt el. E szerint az építési engedély megadásáról, vagy megtagadásáról rendelkező határozatot közölni kell az ügyben ügyfélnek minősülő magánszemélyekkel, jogi személyekkel, így a közvetlenül szomszédos, a határozattal érintett közös határvonalú építési telekkel rendelkező jogosultakkal. Továbbá a tervezővel, műszaki vezetővel, valamint a kiemelt építési hatósági ügyekben a települési önkormányzattal, az eljárásban érintett szakhatósággal és közművekkel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már dolgozik a gyepmester

Kóbor kutyák tizedelik a csirkeállományt Bogyoszlón. Szabó Gyula udvarából az elmúlt hónapokban tízesével vitték el a baromfit az ebek. Az önkormányzat azóta megbízott egy vállalkozót, aki megkezdte az állatok begyűjtését. – Itt tanyáznak a kutyák a temetőben és a környékén, tudja mindenki – újságolta felháborodva Szabó Gyula. A kutyák tavaly ősszel jelentek meg a faluban. Tovább olvasom