Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Kezesek voltak, tönkrementek

Nehéz helyzetbe került évekkel ezelőtt a hanságligeti Horváth család. Minden bajuk azzal kezdődött, hogy egy ismerősüknek kezességet vállaltak banki hiteléhez.
Az adósságot rajtuk hajtották be. Padlóra kerültek és azóta az egészségük is tönkrement. Nem nagy összeggel ugyan, de adósságot görgetnek maguk előtt. Horváth Imréné segítséget kérve fordult a Kisalföldhöz.

– Rajtunk csak a csoda vagy a jóérzésű emberek segíthetnek – mondta elkeseredve.

– Amikor ismerősünk nem fizette milliós kölcsönét, rajtunk hajtották be. Padlóra kerültünk anyagilag, de néhány év múlva sikerült talpra állnunk. Csakhogy a férjem egészsége ment rá. 2010-ben agyvérzést kapott. Előtte kicsiny nyugdíjunkat napszámmal egészítette ki, így anyagi gondjaink nem voltak. Betegsége alatt nem tudtam a gyógyszereit rendesen kiváltani. Ha volt pénzünk, szedte a gyógyszereket, ha nem került rá, sajnos nem tudta. Magam is beteg vagyok, de a patikára nekem sem mindig kerül. Férjem nem teljesen, de felépült azért és ismét tudott munkát vállalni. Idén nyáron azonban infarktust kapott, életmentő gyógyszerekre lenne szüksége. Döntenünk kell tehát, a rezsit fizetjük és ennivalót veszünk, vagy a létfontosságú tablettákat. Teljesen kilátástalan a helyzetünk.

Horváthéknak elmaradásuk van az áramszolgáltatónál, mobiltelefonjaik már süketek, de ott is adósok. Körülbelül kétszázezer forintos hátralékban vannak. Ennyi pénzre lenne szükségük ahhoz, hogy tisztázzák magukat. De télre sincs még tüzelőjük...

– Tudom, hogy sokan vannak hasonló helyzetben. De férjem betegsége miatt nem tehetem meg, hogy ne kérjem a jó szándékú emberek segítségét – fogalmazott a megtört asszony. – Teljesen kilátástalan a helyzetünk. Csak a csodában bízhatunk, mert magunktól már nem tudjuk megoldani a problémáinkat. Nem milliókra van szükségünk, csak kétszázezer forintra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kapuvári húsgyár: a feldolgozás jövő héttől indulhat csak el

A kapuvári húsgyárban munkásgyűlésen pénteken bejelentették: a jövő héten indul a feldolgozóüzem.… Tovább olvasom