Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Kevesebb munka, nagyobb összetartó erő

Az önkéntes tűzoltók a településeken már elsősorban a hagyomány őrzői, a közösség szervezői lehetnek.

A rábaközi községvezetők szerint az önkéntes tűzoltók munkájára szükség van, bár a részletekről eltérnek a vélemények. Van, aki a település „összetartó erejét" látja az egyesületekben.

A legtöbb rábaközi településen működik az önkéntes tűzoltó-egyesület. Nagy múltra, 100, 110, 125 éves hagyományokra tekintenek vissza. Régebben a települések tekintélyes, köztiszteletben álló polgárai vállalták az egyesületek elnöki, titkári tisztségét. Napjainkban kisebb jelentősége van ezeknek a szervezeteknek, a tagok inkább csak versenyeznek. A Kisalföld három községvezetőt kérdezett meg, három eltérő véleményt hallottunk.

Csökkent a szerepük

Dénesfán Takács Lajos polgármester szerint az önkéntes tűzoltók „szakmunkájára" nem igazán van szükség.

– Tűzeset szerencsére ritkán fordul elő nálunk, de ha mégis, akkor lehet számítani a tagokra. Legutóbb néhány évvel ezelőtt kellett bevetésre menniük, amikor kisebb bozóttűz volt a faluban. A tűzoltóegylet munkássága emiatt csak az évente megrendezett körzeti versenyre, illetve az ezekre való felkészülésre korlátozódik. Jelenleg tizenöt tagot számlálnak a tűzoltók, járművüket Németországból kapták.

A dénesfai polgármester hozzátette: a tűzoltók részt vesznek a különböző helyi rendezvények szervezésében is. Takács Lajos arra is talált magyarázatot, hogy miért csökkent az önkéntes tűzoltó-egyesületek szerepe a községekben.

– Egyértelműen az elmúlt évtizedek társadalompolitikája a felelős, ami a civil szerveződéseket háttérbe szorította. Az egyesületek régi fényét elkoptatták, és mi hiába dolgozunk azon, hogy visszaszerezzük, nagyon nehéz a dolgunk. Volt szerencsénk Németországban tűzoltóünnepeken részt venni. Egészen más a hozzáállás, élnek a hagyományok és mindenki büszkén viseli egyenruháját. Nyugaton például községi tűzoltózenekarok működnek.

Érzik az összetartozást

Molnár Sándor, Vásárosfalu első embere nem osztja dénesfai kollégája véleményét. Ő állítja: az elmúlt évek esetei azt bizonyítják, szükség van az önkéntes tűzoltókra. Ráadásul szerinte a falusi közösség egyik összetartó ereje az egyesület.

– Azon túl, hogy versenyeznek tűzoltóink, sokat vannak együtt, hiszen a felkészülés is igényli ezt. Ezen keresztül érzik az összetartozást, az egymáshoz és a faluhoz való ragaszkodást. Az sem mellékes, hogy vannak a faluban olyanok, akik értenek a tűzoltáshoz, tudják, mihez kell nyúlni, hogyan kell szerelni, tudják, mi az a sugárcső. Hivatalosan huszonkét tagja van az egyesületnek, de ennél sokkal többen vesznek részt a munkában. Egy-egy versenyre két-három csapatot állítunk ki.

Jó, ha van egy csapat

A kónyi polgármester úgy látja, az évek múlásával átértékelődött az önkéntesek szerepe, de mindenképpen szükség van munkájukra.

– Mióta Csornán van hivatásos állomány, más feladatai lettek a helyi tűzoltóknak – fejtette ki véleményét Aller Imre.

– Inkább a helyi káresetek, például vihar, belvíz okozta károk miatt akad munkájuk. Ilyenkor mindig lehet rájuk számítani, tisztességgel elvégzik feladatukat. Emiatt is jó, hogy van egy hadra fogható, összetartó csapat. Természetesen a hivatásos kollégák munkáját is segítik, elsősorban a helyszínek biztosításával.

A versenyekről Aller Imre megjegyezte: ilyenkor kipróbálják technikai ügyességüket és nem utolsósorban felszerelésüket is. Mint fogalmazott, Kónyban az utánpótlással sincs gond, hiszen a fiatalok már most csatlakoznak az idősebb korosztályhoz.

Cs. Kovács Attila

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Előttünk a fröccsözés kora

A megszorítások már éreztetik hatásukat a kiskereskedelemben. A Kisalföld által megkérdezett kereskedők a közterhek növekedése mellett átlag harmincszázalékos visszaesést tapasztalnak, ám autót még sokat veszünk. Körutunkon arról érdeklődtünk, érzékelhető-e változás fogyasztási szokásainkban az utóbbi időben Tovább olvasom