Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Kevés a szakképzett munkaerő

Szalay Antal, a Provertha Rt. tulajdonosa a magyar gazdasági körülményeket kárhoztatja, s kevesli a kapuvári szakképzett munkaerőt.
Sikertelen pályázataik ellenére is folytatják a kapuvári üzem termékszerkezetének bővítését. A városatyák előtt számolt be Kapuváron a Provertha Rt. tulajdonosa idei tapasztalatairól. Szalay Antal hangsúlyozta: a cég magyarországi vállalatainál keletkezett nyereséget teljes egészében visszaforgatják a termelésbe. A tulajdonos elmondta: a Prover-

tha éves beruházása közel kétmilliárd forint volt, ennek majdnem felét Kapuvár kapta. Három évvel ezelőtt Sárváron és Beleden háromszáztíz dolgozóval kezdtek, a létszám mára hatszázhúsz főre nőtt a kapuvári üzemmel együtt. Ez utóbbiban jelenleg közel százhúsz ember dolgozik.

A felkészítés időbe telik

A tulajdonos szerint folyamatosan bővítenék létszámukat, de a már alkalmazott dolgozók szakmai felkészítése is időbe telik, ezért lassabban megy a felvétel. Szalay Antal keserűen jegyezte meg, annak ellenére, hogy többen jelentkeznek náluk munkára, sajnos kevesüket tudják alkalmazni a magas szakmai követelmények miatt. Nemrég ezért Ajkáról hoztak dolgozókat.

Ám megjegyezte, hogy a kapuvári üzem vezetésében jelenleg fiatal helyi szakemberek dolgoznak. A tulajdonos kiemelte: a Provertha üzemeiben nagy hangsúlyt fektetnek a szociális szempontokra. Terveikben az idei év végére több dolgozó felvétele szerepelt, de a hazai gazdasági körülmények ezt nem tették lehetővé.

Négykilónyi pályázat

A kapuvári üzem indulásakor még szó volt a sárvári gyárból a komplett fröccsöntőüzem idetelepítéséről is. Ennek költségei meghaladták volna a félmillió eurót és a lehetséges létszám a mainak kétszerese lehetne. Ennek érdekében eleve nagyobb üzemcsarnokot építettek. Többkilónyi pályázatot nyújtottak be a gazdasági, valamint a munkaügyi szaktárcához, ám eredménytelenül.

Szalay Antal tapasztalatai szerint a magyar gazdasági környezet nem kedvez a nyugati cégek betelepülésének. Ezzel együtt a magyarországi befektetések ösztönzésére létrehoztak egy német–magyar társaságot. Ám a jelenlegi árfolyam- és munkaerő-piaci politika kiszámíthatatlanná teszi a hazai termelést és az exportot.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új iskolafenntartó társulás nélkül?

Befejezi tevékenységét egy régi és szerveződik egy új iskolafenntartó társulás a Rábaközben, amit nem mások kárára, hanem a maguk javára hoznak létre az alapítók. A tanév befejeztével véglegesen be zárják a magyarkeresztúri általános is kolát. Tovább olvasom