Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Kétszázmilliós magánberuházás

A kapuvári strand továbbfejlesztéseként 200 millió forintos beruházás fejeződött be a napokban.

A kapuvári strandfürdő mögött – a helyiek szerint viszonylag rejtve – napjainkra valósult meg a múlt év tavaszán elkezdett gyógyászati épület beruházása. Csőrés Balázs,  a beruházó cég ügyvezető igazgatója elmondta: a költségek mára meghaladták a kétszázmillió forintot.
A minapi megnyitó idején a berendezési tárgyak egy része még hiányzott, de az ügyvezető szerint már megkezdték a tárgyalásokat  a helyi kórházzal és a szolgáltatásokat végző vállalkozókkal. A működés teljes megindulásakor tucatnyi ember dolgozik majd a falak közt. Az épület funkciójáról szólva az ügyvezető kijelentette: egyeztetnek az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral a térítéses betegek gyógyításáról is, hiszen a kapuvári termálvíz igazolt gyógyhatását a mozgásszervi betegségek kezelésére tudják használni. Jelenleg körzeti státust szeretnének, de távolabbi terveik szerint szerte az országból fogadnának betegeket.
– Nem a napjainkban tapasztalható tendenciát követtük, tehát nem élményfürdőt építettünk, bár a későbbiekben erről is lehet szó, hanem kimondottan a gyógyászatra helyeztük a hangsúlyt – mondta Csőrés Balázs.

Szakorvosok is jönnek

A helyi kórház igazgatója, dr. Ballagi Farkas szerint mivel gyógyászati épületről van szó, a szakorvosok, gyógymasszőrök jelenléte elengedhetetlen az épületben. Ennek érdekében már tárgyalnak a beruházóval  reumatológus és fizikoterápiás szakorvosok küldéséről. Reményei szerint az épület mielőbb bekapcsolódik az egészségügyi ellátásba.

600 milliós projekt tervei

Biró Péter  polgármester elmondta: a kapuváriak szerint évek óta nem fejlődik a strand, ám ez a beruházás jó válasz a kétkedőknek. A polgármester szerint ezt már a második lépcsőnek is nevezhetjük, hiszen a fürdőt üzemeltető cég az idény elején már nagyobb felújításokat végzett a strand területén. Biró Péter hozzátette, innen már csak egy komolyabb gyógyszálló irányába  vezethet az út.
A Kisalföld információi szerint a képviselő-testület januárban tárgyal egy hatszázmilliós beruházásról, ami a strand mellett valósulna meg. Ennek keretében ötven-hatvan emelt szintű apartman létesülne a gyó-
gyászat vendégei részére. A „Nyugalom Park Projekt" elnevezésű vállalkozásban környékbeli beruházók is részt vesznek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ellenzékiek máshogy látják

A csornai képviselő-testület legutóbbi döntéseiről tartottak sajtótájékoztatót… Tovább olvasom