Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Kétnapos művészeti seregszemle

Kapuvár - Hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a hét végén a művészeti fesztivált. A kétnapos rendezvényen a város amatőr zenészei és énekesei lépnek fel a Rábaközi Művelődési Központban.
A szombat délután három órakor kezdődő programokat a versmondó stúdió kezdi, az emlékfáknál emlékezve az aradi vértanúkra. Fél négytől a helyi Zenés Táncszínház előadásában tekinthetik meg „A dzsungel könyve" című musicalt, majd a Kapuvári Fúvószenekar ad bemutatót bőséges repertoárjából. Este hat óra után a hagyományőrző nyugdíjasklub ad műsort, majd ugyanezen nyugdíjasok a Hanság Néptáncegyüttessel karöltve mutatnak be egy aratótáncot. A vasárnapi programokat délután fél háromkor a Hanság Big Band nyitja „Szving a lelke mindennek" című műsorukkal.

Fél négykor a Junior Mozgásstúdió, majd a Haydn vegyeskar mutatkozik be. Délután öt óra után a vitnyédi Énekes Lenke Hagyományőrző Néptánccsoport előadását tekinthetik meg az érdeklődők, utána hat órakor pedig a kapuvári Diamant-Genius Alapfokú Művészetoktatási Iskola tart bemutatót. A művelődési központ előterében a rendezvény két napja alatt kézműves-foglalkozások lesznek, valamint a „Hany aranya" mézbemutatón kóstolhatják a környék édes nedűit az érdeklődők. A művészeti fesztivál programjai ingyenesek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak tanulással lehet előbbre lépni

Csorna - Dolgozik és tanul, kevés szabadidejét igyekszik ésszerűen eltölteni. Bogdán Mónika roma… Tovább olvasom