Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 31°C Még több cikk.

Kétmillió forint a kultúrházra

Pályázati támogatásokból, önerőből újítják fel Vásárosfalun a kultúrházat. Támogatásból szeretnék rendbe tenni a temetőt és a községi úthálózatot is.
A vásárosfalui önkormányzat több mint kétmillió forintból renováltatja a település kultúrházát. A költségeket jórészt pályázati támogatásokból fedezik. Először nyílászárókat cseréltek, most pedig a nagytermet újítják fel. A település további fejlesztései is „pályázatfüggők".

A civilekkel együtt

Megyei pályázaton 600 ezer forintot nyertek a faluház felújítására, ehhez 300 ezret hozzátéve oldották meg az ajtók és ablakok cseréjét. A pénzből sikerült még a nagyterem padlózatát is rendbe tenni, így mostanra megfelelő minőségű járólapot rakhattak le az intézményben. A helyi civil szervezetek is aktivizálták magukat a köz érdekében Vásárosfalun. A Vásárosfaluért Alapítvány például szintén pályázat útján szerzett forrást a lábazatfelújításra.

A dotáció szintén a megyétől érkezett, 300 ezer forint. Május végén, június elején számítanak még további nyertes pályázatok kifizetésére, ugyancsak 300 ezer forintot várnak a kultúrház udvarán kialakított sportpálya fejlesztéséhez. Ehhez 200 ezer forintos önrészt is biztosít az önkormányzat. Molnár Sándor polgármester elmondta: az „egészségterves" pályázaton is részt vesz a falu, kedvező elbírálás esetén a külső illemhelyet tennék rendbe. A támogatások és a szükséges önrészek felhasználásával így összesen több mint kétmillió forintot fordítanak a közösségi házra.

A távolabbi tervek között szerepel Vásárosfalun a helyi temető fejlesztése. Korábban megoldották a sírkert világítását, most a ravatalozó kerülne sorra.

Korszerűbb temető

– Pénzünk egyelőre nincs a beruházásra, úgy néz ki, hogy kedvező kamatozású banki hitelből tudjuk megoldani a ravatalozó felújítását. Erre a célra információink szerint jövőre pályázati kiírás is lesz. Hűtőt, mellékhelyiséget alakítunk ki, illetve a tetőzetet tesszük rendbe úgy, hogy a kinti ravatalozás is megoldható legyen. Hat-nyolc helyes urnafal felállítását is tervezzük, hiszen ma már erre is igény van. Számításaink szerint a temetőt hatmillió forintos ráfordítással korszerűsíthetnénk – tájékoztatott Molnár Sándor.

Közvilágítási tervek

A falu szépítésére, otthonosabbá tételére is odafigyelnek a kisközségben. Most éppen a templom megvilágításának gondolata foglalkoztatja a települési elöljárókat, amivel együtt az úgynevezett „újtelepi" falurész közvilágítását is fejleszteni tudják. Az elképzelések között szerepel még Vásárosfalu út- és járdahálózatának felújítása, amivel Molnár Sándor szerint a 2007-es uniós pályázatok megjelenéséig várnak. A község éves költségvetése 15 millió forint, amit az elképzelések és a korábbi évek tapasztalata szerint még ugyanennyivel egészítenek ki, természetesen a pályázatokkal.

– Vásárosfalun máshogy pénzt szerezni nem lehet, hiszen megszorításokat már nem tudunk végrehajtani. Leépítésre már nem gondolhatunk, és a költségtakarékosság összes lehetőségét kihasználtuk. Az egyre szűkösebb anyagi forrásokat éppen ezért okos gazdálkodással kell felhasználni – jegyezte meg a vásárosfalui polgármester.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszűnik vagy újraéled a Rábaközi Napok?

Egykoron valódi népünnepélynek számított és rengeteg embert mozgatott meg a Rábaközben a Rábaközi… Tovább olvasom