Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Két év alatt négy munkaügyi per

A babóti iskola és fenntartója az utóbbi két évben negyedszer néz munkaügyi per elé. Az átszervezések miatt ismét munkatársaktól váltak meg. Egy volt tanár sérelmezi a döntést.
Ismét munkaügyi perrel kezdődött a munka a babóti általános iskolában. Az elmúlt években már volt részük hasonló gondban. Nincs még két éve annak, hogy az előző jogviták befejeződtek. Ezeket két régi kollégájuk kezdeményezte, egyszer az intézmény-összevonások miatt a vezetői megbízás visszavonása, egy esetben pedig a jogviszony megszüntetése állt a per középpontjában.

A jelenlegi jogi vita is ez utóbbi ok miatt keletkezett. Horváth József, a babóti iskola igazgatója hangsúlyozta, az előző ügyeket elődjétől örökölte. A jelenleg folyó jogvitáról elmondta: bár megérti volt kollégája álláspontját, az iskola és a gyermekek érdekében megalapozottnak tartja a döntést.

„ Már a nyári szünet elején látható volt, hogy az idei iskolakezdés sem megy simán. Az önkormányzat gazdasági döntései nyomán világossá vált, hogy a csökkenő gyermeklétszám és az átszervezések miatt néhány kollégától meg kell válnunk."

Az igazgató két tanító munkaviszonyát megszüntette, három pedagógusnak pedig nem hosszabbította meg a szerződését. Osztályösszevonások történtek, ám a szakmai követelmények megkívánták, hogy a szakos ellátást javítsák két tanár felvételével. Egyik a tanévkezdés előtt pár nappal visszamondta a felkérést. Ezt a helyet az igazgató felajánlotta az egyik elküldendő pedagógusnak, ám ő ezt nem fogadta el. Munkaügyi pert indított az iskola ellen azzal, hogy a bíróság ítélje meg a felmondás jogosságát. A magát megnevezni nem kívánó pedagógus megjegyezte, mivel a per csak most kezdődött, több részletet nem kíván erről elmondani.

Horváth József véleménye szerint az egész eljárás jellemző az oktatásügy jelenlegi helyzetére. A közoktatásra mint közfeladatra az államnak több pénzt kellene szánnia, ám a fenntartás költségeit ráterhelik az önkormányzatokra. Ők mint az iskolák fenntartói továbbhárítják a problémákat az intézményekre. Az igazgató megjegyezte: a pedagógustársadalmat már így is szinte kizsákmányolják. Egyre több helyen nyíltan is elhangzik: ha nem tetszik a rendszer, el is lehet menni, ezrek várnak állásra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rongáló és utazó bűnözők ellen

Október elsején, huszonhárom taggal jött létre a Kisfaludi Polgárőr Egyesület. Munkájukhoz a megyei… Tovább olvasom