Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Készülnek az aratásra

Június 14-én megkezdődnek az aratás előtti tűzoltószemlék. Az a tulajdonos, aki az aratásban részt vevő gépével nem jelenik meg a szemlén, illetve karbantartási hiányosságok fordulnak elő munkagépén, szankciókra számíthat.
Folytatva a többéves hagyományt idén is a Csornai Tűzoltó-parancsnokságon találkoztak és tekintették át a legnagyobb nyári munkával, az aratással kapcsolatos tűzvédelmi feladatokat az illetékességi területhez tartozó gazdakörök elnökei, mezőgazdasági szövetkezetek műszaki vezetői, tűzvédelmi előadói, valamint a tűzoltóság illetékes vezetői.
Horváth László százados, tűzmegelőzési osztályvezető részletesen tájékoztatta az egybegyűlteket az elmúlt évi tapasztalatokról, jelezve azt is, hogy 2001-ben harminc százalékkal emelkedett a tűzesetek száma. Elhangzott, hogy a tűzoltók a parancsnokság illetékességi területén tavaly 48 aratás előtti gépszemlén vettek részt, 951 erő- és munkagépet, illetve tehergépkocsit vizsgáltak át, s közben 638 tűzvédelmi hiányosságot tártak fel. De ellenőriztek munka közben is, amikor 102 erőgépet és tehergépjárművet vizsgáltak át és 28 hiányosságot állapítottak meg. Ilyen volt például, hogy nem végezték el műszakonként a gépek takarítását, tömítetlenség mutatkozott az üzemanyag- és hidraulikarendszernél, elmaradt a tűzoltó készülékek időszakos felülvizsgálata.
Az idei teendők kapcsán Horváth százados felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy a gépkezelők munka közben rendszeresen ellenőrizzék a forgó, súrlódó és csúszó alkatrészeket, különös tekintettel a Heston bálázókra, hisz tavaly három ilyen gépnél keletkezett tűz. Tehát folyamatosan, napról napra ellenőrizni kell a gépek állapotát. A tűzoltók kérik, hogy a nagyobb gazdaságokban az úgynevezett nagygépeket tárcsával, ekével összekapcsolva tartsák készenlétben, mivel egy esetleges tűz esetén ezzel sokat segíthetnek a tűzoltóknak, s így a kár nagysága is mérsékelhető.
A tűzvédelmi osztályvezető hangsúlyozta, hogy az a tulajdonos, aki az aratásban részt vevő gépével nem jelent meg a szemlén, nem rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyek a kezdődő tűz oltására alkalmasak, sőt, karbantartási hiányosságok is előfordulnak nála egy esetleges ellenőrzés során, szankciókra számíthat.
Az ez évi gépszemlék június 14-én Rábapordányban kezdődnek és az eddigi regisztráció szerint július 8-án Csornán fejeződnek be.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingyen net a könyvtárban

A csornai Martincsevics Károly Városi Könyvtárban mától ingyen használhatják az internetet a… Tovább olvasom