Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 13°C | 27°C Még több cikk.

Késik a kerékpárút befejezése

Bősárkány újraválasztott polgármestere, Szalay Imre, az elkövetkező időszak egyik fontos feladatának a szennyvízcsatorna-hálózat megépítését tartja.
Szalay Imrét negyedszer választották Bősárkány polgármesterének. A kétezer-kétszáz lelkes nagyközség újból bizalmat kapott vezetője többségében a régi csapattal kezdi a ciklust, hisz a kilenctagú képviselő-testületbe mindössze három új ember került be.
Szalay Imre egyik fontos feladatnak tekinti a csatornázást, amit nyolc környékbeli településsel együtt valósítanának meg. A gesztorszerepet Bősárkány vállalta. Annál inkább fontos lenne ez a beruházás, mivel eddig már ötször pályáztak címzett állami támogatásra, de nem jártak sikerrel. Pedig a tervek 2000-ben elkészültek. Most abban bíznak a Hanság mentén, hogy az uniós alapokból nekik is jut pénz.
Nem kevésbé lényeges a térségi feladatokat ellátó intézmények – óvoda, iskola, gondozási központ, polgármesteri hivatal – működése, fejlesztése, a kerékpárút folyamatban lévő építésének befejezése. Szalay Imre szerint gondot okoz, hogy ez utóbbi munka lezárásának október közepére kitűzött határidejét nem tudják tartani a kivitelezők.
Mindemellett két új utcában ötven építési telket szándékoznak kialakítani, s a falu egész területén a csapadékvíz-elvezető rendszert szeretnék kiépíteni. A tervezés – önerőből – hamarosan elkezdődik, a kivitelezéshez pályázati támogatás szükséges.
A polgármester elmondta azt is, hogy négy utca burkolatának felújítását tervezik. Ez a belterületi úthálózat öt százaléka, s ezzel a településen befejeződik az útfelújítás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fejlesztés helyett állagmegóvás

Hagyomány, hogy évente egy alkalommal jótékonysági koncertet rendeznek Csornán a Margit Kórház… Tovább olvasom