Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Késelés Kapuváron

Késeléssé fajult szombat délután egy baráti vita Kapuváron, a megszúrt fiút súlyos sérülésekkel kórházba vitték.
Szombat délután késeléssé fajult egy baráti vita Kapuváron. Két tizenéves diák veszekedése után egyiküket súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

A részletekről Csuti Kovács Krisztina, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese tájékoztatta a Kisalföldet. Délután négy óra környékén egy tizennégy és egy tizenhárom éves kapuvári fiú beszélgetett a Győri út egy háza előtt. Ezután még két tizenéves csatlakozott a társasághoz, miközben az idősebb diák összeszólalkozott tizenhárom éves társával. Információink szerint a vita során a fiatalabb fiú előbb meglökte idősebb társát, majd előrántott egy tíz centiméter pengehosszúságú kést és szemből mellbe szúrta tizennégy éves barátját.

A megszúrt fiút súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel a mentők kórházba szállították, ahol azonnal megműtötték. Jelenleg a győri megyei kórházban ápolják.

Az ismerősök elmondása szerint a fiúk egy társaságba tartoztak, baráti viszonyban voltak. Az előzményekről annyit tudtunk meg, már korábban is előfordult, hogy fiatalabb társával összeszólalkozott a sértett fiú, többször is szekálta, leginkább társai előtt. A közelben lakók elmondása szerint a késelés után a sérültet barátai felkísérték az úgynevezett kifliházbéli lakásukba. A mentők kiérkezéséig már a lakásban próbálták a szúrt sebet ellátni, majd innen szállították a kórházba.

Mindkét fiatal a közeli általános iskola nyolcadik osztályos tanulója. Az intézmény igazgatója szerint a késelő kisfiúval voltak magatartásbeli problémák, de ezek nem számítottak kirívó esetnek. Az igazgató úgy véli, a fiú eddigi viselkedéséből nem lehetett hasonló esetre számítani.
A kapuvári rendőrség súlyos testi sértés bűntettében indít eljárást, bár az elkövető fiú tizenhárom éves kora kizárja a büntethetőséget.
Csuti Kovács Krisztina főhadnagy elmondta, mivel az elkövető gyermekkorú, nem gyanúsítottként hallgatták ki, hanem meghallgatták. Egyebek között arra keresik a választ, hogy miért volt a fiúnál a szúróeszköz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem kerül lakat a gyár kapujára

A Sole-MiZo Rt. vezérigazgatója szerint nincs a csornai üzem bezárására vonatkozó terv. Sőt, miként elmondta, a fehérjekoncentrátum-gyártásban fejlesztést terveznek. Tovább olvasom