Kisalföld logö

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -6°C | -1°C

Képviselői igen – bizottsági nem

A kapuvári önkormányzat döntése szerint élelmiszer-áruház épülhet a Honfoglalási parkban. Ám a tervnek akadnak ellenzői.
Az egyik élelmiszeráruház-lánc üzletet kíván építeni Kapuváron. A cég ki is nézte a számára megfelelő területet, közvetlenül a temető szomszédságában és meg is vásárolta azt. A város vezetőinek azonban ez az ötlet kegyeleti okokból nem tetszett. Cseretelket ajánlottak fel a vállalatnak, a jelenlegi Honfoglalás parkot, benne a hét vezér emlékére állított kopjafákkal és emléktáblával. Ahhoz azonban, hogy ide építkezni lehessen, szükség volt a város rendezési tervének módosítására. Ez a képviselő-testület legutóbbi ülésén megtörtént, így gyakorlatilag nincs akadálya annak, hogy az áruház kivitelezését megkezdjék.

„ Mindent meg fogok mozgatni"

Horváthné Gundinger Beatrix és férje közel egy éve vettek a park közvetlen szomszédságában telket. Építkezésbe kezdtek és terveik szerint még idén beköltöznek új otthonukba.
– Az adásvételi szerződés megkötése előtt alaposan tájékozódtunk az önkormányzat építési osztályán – ismertette történetüket Horváthné Gundinger Beatrix.
„ A nyugodtabb élet reményében szántuk rá magunkat az építkezésre. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy, a város által létrehozott parkot felváltson egy zajos élelmiszer-áruház, valamint, hogy az általunk megválasztott képviselők városuk polgárainak hátrányára döntsenek."
– Megtudtuk, hogy a városrendezési tervben erre az ingatlanra nem terveznek építkezést, arra pedig szóbeli ígéretet kaptunk, hogy a mellettünk lévő terület mindig is park marad. Jelenleg egy bevásárlóközpont szomszédságában élünk, ahol a kora reggeli ébresztőnk a kamionokból való borzasztóan hangos árupakolás.
Mindent meg fogok mozgatni. Tudomásom szerint két önkormányzati bizottság is ellenezte ezt, ennek ellenére a képviselők a park megszüntetését szavazták meg.

Van-e alkalmasabb hely?

Gál Imre önkormányzati képviselő egyike azoknak a városatyáknak, akik nem értenek egyet a telekcserével.
– A temető közelében lévő, egykori ÉDÁSZ-területet megvásárolta egy szegedi befektető, de kegyeleti okokból nem szeretnénk, ha itt egy élelmiszerbolt létesülne – mondta a képviselő. – Ezen a helyen egyébként sem valósulhatna meg a beruházás, mert e célra kicsi, az előírt 10–12 méteres védősáv miatt. Az önkormányzat cserével ajánlotta fel a Honfoglalási park területét, ennek fejében a leendő befektető 10 millió forintot fizet az önkormányzatnak s még egy kapuvári alapítvány számára 5 milliót. A márciusi rendkívüli ülésen a képviselők ezt a cserét egyhangúlag elutasították. A következő plenáris ülésen azonban már 13:5 arányban megszavazták. Ellenzem, hogy a park helyén élelmiszerüzlet épüljön. Van alkalmasabb hely is erre.

Képviselők pálfordulása

Varga Géza képviselőként szintén ellenzi a testület döntését.
– Nagyon furcsának és szokatlannak tartom az utóbbi időben történteket, nevezetesen, hogy a képviselő-testület a döntéseit napokon belül megváltoztatta. Nem értem az okokat, vagy az első döntés nem volt átgondolt, vagy az utóbbi nem az. A szóban forgó ÉDÁSZ-épületet a város már korábban is megvásárolhatta volna, hiszen 4–5 éve tudunk róla, hogy el akarják adni. Most, amikor valaki megvásárolta, nagyon fontos lett a számunkra. A nagyáruházak a város szélén szoktak elhelyezkedni, de nem a bevásárlóközpontok száma határozza meg a település fizetőképes keresletét, hanem a településen működő vállalatok által kifizetett bérek. A város központjában a zajártalom és a megnövekedő gépjárműforgalom miatt nem szabadna megépülnie, ugyanakkor teljesen tönkretenné a várkastély körül kialakított történelmi városképet is. A Honfoglalási park helyét testületi döntés határozta meg, ennek a szétrombolása számomra érthetetlen.

Tizenötmilliót még fizetnek a városnak

Kóczán Zoltán, a városfejlesztési bizottság elnöke, miután ismertette bizottsága elutasító határozatát a testületi ülésen, saját véleményét is elmondta. Azt hangsúlyozta, rossz megoldás lenne, ha a volt ÉDÁSZ-területen épülne meg a bevásárlóközpont. Ezt az álláspontját a Kisalföldnek is megerősítette.
– Azt semmiképpen nem akartuk, hogy a temető bejárata mellett épüljön meg az áruház – jelentette ki az elnök. – Annak ismeretében viszont, hogy a cég az önkormányzatnak 15 millió forintot felajánlott a csere esetén, már elfogadható számunkra is a beruházás. Persze kitétel, hogy a Rába sor felé szolgalmi jogot biztosít az ott lakóknak, és a művelődési ház rendezvényei esetén is biztosítja a parkolót. A hét kopjafát és az emléktáblát egy másik, kijelölt helyre helyezzük át, természetesen a beruházó költségén. A döntéskor azt mérlegeltük, hogy mi a közérdek, hiszen a beruházással munkahelyek létesülnek, adó folyik be és az ellátás színvonala is nő a városban.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szélmalomharc a szemét ellen

A csornai közterület-felügyelők sokrétű munkájuk során kiemelt figyelmet fordítanak az illegális… Tovább olvasom