Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Kényelmi pénz a mobilparkolásért Csornán

A mozgássérültek kérésére a közelmúltban átalakították a parkolási rendet a városban.

Keddtől Csornán is használható a mobilos díjfizetési rendszer. Az új szolgáltatással kicsit drágább a parkolás, ugyanis úgynevezett kényelmi díjat kell fizetniük az autósoknak.

A parkolókat üzemeltető Vilmos Park Kft. határidőre, azaz július elsejére vezette be az új parkolási rendszert. Kilenc parkolóautomata áll egyébként az autósok rendelkezésére. A parkolókból a cég az első félévben 12,5 millió forintos bevételre tett szert.

– Egyelőre persze nem tudjuk, hogy hányan veszik majd igénybe a mobilparkolás szolgáltatást. Az biztos, hogy az elmúlt hónapokban többen is várták már a lehetőséget a városban – mondta dr. Kocsis Ottó, a Vilmos Park Kft. ügyvezető igazgatója. – Lehet SMS-küldéssel, telefonhívással és mobilalkalmazással is fizetni a hagyományos érmés fizetés mellett. Munkatársaimmal kihelyeztük a tájékoztató matricákat a parkolóautomatákra, így gond nélkül használható a rendszer.

Dr. Kocsis Ottó hozzátette: a mobilos díjfizetésekből tíz százalék illeti meg a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-t. Az új szolgáltatással egy kicsivel drágább, mivel parkolásonként úgynevezett kényelmi díjat kell fizetnie az autósnak. A mobiltelefonos befizetéseket a társaság munkatársai okostelefonon ellenőrzik.

Vági Sándor, a Vilmos Park Kft. munkatársa minden automatára elhelyezte a tájékoztató matricákat.
Vági Sándor, a Vilmos Park Kft. munkatársa minden automatára elhelyezte a tájékoztató matricákat.


Csornán egyébként 402 fizetős parkolóhely van. Az üzemeltetést szerződés alapján a városi tulajdonú Vilmos Park Kft. végzi. A parkolókból származó, emelkedő bevétel azt jelzi, hogy az elmúlt időszakban javult a díjfizetési morál.

Ebből a forrásból finanszírozza a kft. többek között az önkormányzati intézmények takarítását is.

Az ügyvezetőt megkérdeztük: változott-e a helyzet
a mozgássérült-parkolókkal kapcsolatban. Korábban a Kisalföldnek panaszkodott egy érintett, hogy találkoznak akadályokkal, ha parkolni akarnak Csornán.

Simon László Csornán mindig érmével vesz jegyet, nagyobb városokban használja ki a mobilos lehetőséget.
Simon László Csornán mindig érmével vesz jegyet, nagyobb városokban használja ki a mobilos lehetőséget.


Dr. Kocsis Ottó hangsúlyozta: a törvényi előírásoknak megfelelnek, a szükséges számú helyet biztosítják a mozgásukban akadályozottaknak. A cikk megjelenése után az önkormányzat illetékes bizottsága döntött a javasolt változtatásokról. Eszerint mozgássérült-parkolót biztosítottak a kórház mögött, amúgy ingyenes parkolóban.

A premontrei rendház előttit pedig áthelyezték tágasabb helyre, hogy kényelmesebb legyen a beállás.

A csornai Simon László rendszeresen parkol autójával a belvárosban. Mindig vesz jegyet, mert, mint mondta, száz forintért nem bliccel.
– A városközpontban nem nagyon lehet olyan helyet találni, ami nem fizetős. Csornán mindig érmével fizetek és szerintem a jövőben sem használom majd a telefonomat. Győrben vagy Budapesten, ha hosszabb ideig várakozok, kihasználom a mobilos lehetőséget. Nem kell például pénzváltásért könyörögni, amit az üzletekben különben sem fogadnak túl lelkesen – jegyezte meg Simon László.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Testületi ülés Kapuváron - Szeméthordás hatmillióból

A helyi költségvetési rendelet mellett a kapuvári óvodákról, bölcsődéről és a távhőről szólt a… Tovább olvasom