Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Karácsonyi műsor és ajándék Csornán

A Premontrei rendház udvarára varázsolt karácsonyi hangulatot a hétvégén a Pántlika Néptáncegyüttes.
Az Adjonisten Jézusunk, Jézusunk című koreográfiájukat mutatták be szombaton este a Timaffy néptánciskola növendékeivel kiegészülve. A rendezvényen nem csak a nézők kaptak ajándékot a táncosoktól, hanem a város önkormányzata is értékes eszközökkel gazdagodott.

A Vill-korr kft. tulajdonosa, Gasztonyi László egy többmillió forintos fénytechnikát adott át Turi György polgármesternek. Az eszközök a különböző rendezvényeken tesz majd szolgálatot a csornaiaknak, hiszen akár színpadok megvilágítására is alkalmas.

Gasztonyi László nem először támogatta a várost. Az ő és cége nevéhez fűződik például a Hunyadi gimnázium és a Premontrei prépostság épületének díszkivilágítása, illetve a Premontrei park kandellábereit is ő ajánlotta fel.

Fotók: Cs. Kovács Attila

Olvasóink írták

  • 3. kultura 2012. december 24. 20:54
    „Köszönet Gasztonyi úrnak a nagylelkű ajándékért.”
  • 2. kukszi 2012. december 23. 15:23
    „Na még valami,nem tudom polgármester Úr hogyan méltányolja, Gasztonyi Úr kedvességét???

    Talán megajándékozza egy kiscsikóval, aminek kis-unokája aki az Audi Iskolába most első osztályos eminens tanuló
    végtelenül örülne!!!
    Hallottam,hogy az Acsalagi nagypapánál eltöltött gyerek kori nyarak, legkedvesebb élménye a lovazás volt.

    Polgármester Úr vannak ám sokan csornai és környékéről elszármazott tehetséges emberek sokan,csak össze kellene őket kapni. Talán Csornát ebből a mély komából kimozdítanák!!!!”
  • 1. kukszi 2012. december 23. 08:56
    „Még vannak adakozó,jó szívű emberek amiért Gasztonyi Úrnak maximális köszönet.

    Nem felejtette el, hogy gyökerei ha nem is Csornához,de a térséghez kötik/Acsalag, Vág/.
    Este érdemes elmenni Acsalagra,ott látható a templom csodás díszkivilágítása,ez is az Ő adománya.

    Csornán is vannak jól menő vállalkozások, de az Ő adományukról nagy a csend ???”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sült vér reggelire, orjaleves délre - adventi disznóölés Kapuváron

Az adventi hétvége keretében disznót vágtak Kapuváron. Volt hagymás sült vér, és készült a toros… Tovább olvasom