Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Kapuvári politikusok vagyonnyilatkozata

A Kisalföld közreadja választott politikusaink vagyonleltárát.


Állandó kérdéssort készítettünk a formális és semmitmondó vagyonnyilatkozatok helyett. Ezekre kértünk válaszokat a megye legnagyobb városainak elöljáróitól. Terveink szerint két és öt év múlva is szembesítjük őket ugyanezekkel a kérdésekkel. Célunk a politika és a politikusok iránti – eléggé elrongyolódott – közbizalom erősítése. (I. rész)

A megye városainak sorában a kapuvári képviselők is nyilatkoztak lapunknak, a Kisalföld által összeállított kérdésekre. A plénum tagjai egyhangúan állították: politikusként nem találkoztak a korrupció semmilyen formájával. A kapuvári képviselő-testület tagjai – a bizottsági díjjal együtt – havi 110 ezer forint tiszteletdíjat kapnak.

Hámori György (Fidesz–KDNP): polgármester, 67 négyzetméteres kapuvári és 39 négyzetméteres fővárosi lakása mellett egy kisebb babóti földterülettel rendelkezik, előbbiekben fele tulajdonrésszel. Van egy 1,8 milliós banki tartozása, egy 300 ezres biztosítása és egy 800 ezres nyugdíj-előtakarékossága. Polgármesterként 523 ezer forint fizetést és 78 ezer forint költségtérítést kap, melyhez a Rábaközi Vidékfejlesztési Egyesület 50 ezres tiszteletdíja és a Pannon-Víz elnökségéért járó 128 ezres díja jön hozzá. A kapuvári polgármesternek nincs magántulajdonú autója, hobbiként pedig az unokázást jelölte meg.

A testület egyik legújabb tagja a Kapuvári Térségi Általános Iskola (KTI) igazgatója, Horváth László (Fidesz–KDNP) lapunknak egy 49 négyzetméteres soproni és egy 64 négyzetméteres kapuvári lakást vallott be, egy kapuvári családi ház (165 négyzetméter) fele és egy Fürdő utcai garázs mellett. A KTI igazgatója és felesége is egy-egy Toyota típusú autóval jár, Horváth Lászlónak 1 millió névértékű biztosítása és másfél milliós megtakarítása van. Igazgatói fizetése 390 ezer forint és fizetik 4,3 millió forintos banki törlesztésüket. A képviselő egyéni vállalkozása jelenleg nem aktív, nyaralni pedig legutóbb Németországban volt, ahova gyermekeket kísért.

Dukai Norbert, aki függetlenként indult a választásokon, talán a képviselők között a legdrágább hobbit, a vadászatot űzi. Bevallása szerint erre évente kétszázezer forintot költ. Vagyonnyilatkozatában egy 137 négyzetméteres kapuvári házat, egy 628 négyzetméteres vendéglátóegységet, egy 90 és egy 134 négyzetméteres üzletet vallott be. A képviselő még jóval a választások előtt vett részt egy uniós pályázaton. Dukai Norbert egy Mitsubishi Pajero terepjáróval közlekedik. – Feleségemmel szinte a munkának élünk, így utazni nem nagyon marad időnk – jegyezte meg. A képviselő 61 milliós banki tartozást törleszt, egyéni vállalkozóként havi 140 ezret vesz ki a cégéből és 600 ezer forintos készpénzállománnyal rendelkezik.

Najdek Lászlóné (Fidesz–KDNP) is a testület újonca. Kapuváron él egy 120 négyzetméteres családi házban, mely mellett Osliban egy 180 négyzetméteres ház egyharmadának tulajdonosa és egy 486 négyzetméteres telek haszonélvezője. A képviselő Kapuváron, Veszkényben és Osliban is felesben tulajdonol több szántóterületet. A helyi Provertha alkalmazottjaként 156 ezer forintot keres, egy 4,3 milliós megtakarítás felével, 456 ezres életbiztosítással és 289 ezres önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítással rendelkezik. Najdek Lászlóné Nissan Micrával közlekedik Kapuváron és lapunknak megjegyezte, a nyaralás egyelőre csak terv a családban.

Ugyancsak a Fidesz–KDNP frakciót erősíti dr. Benedek Zoltánné dr. Vincze Eszter, aki férjével egy kapuvári, 230 négyzetméteres családi házban él, mely mellé egy 32 négyzetméteres medence is tartozik. Van Pécsen egy 51 négyzetméteres közös lakásuk és mindketten egy-egy Renault gépkocsival járnak. Kétmilliós megtakarítása és 3 milliós bankbetétje mellett háziorvosként 427 ezret keres, valamint felesben tagja egy orvosi bt.-nek is. A képviselő gyermekei önálló családban élnek, ám férjével legutóbb Olaszországban volt nyaralni.

Szintén Fidesz–KDNP-tag és újonc a testületben Hoffer Dávid. A képviselő felerészben tulajdonos egy 117 négyzetméteres soproni lakásban, feleségével egy Suzuki Swiftet és egy Skoda Octaviát birtokolnak. Kétmilliós megtakarítása és 310 ezres lakástakarékja van, a banknak pedig 3,2 millióval tartozik. Háziorvosként 350 ezret, egyéni vállalkozóként pedig havi 88 ezret keres. Egy orvosi bt. (15%-ban) és egy kft. (30%-ban) tagja is.

(A leírt összegek mindenütt bruttóban értendők – a szerk.)

A kérdéssor, amire a válaszokat kértük:

– Mennyi a havi összjövedelme politikusi minőségében, bizottsági, felügyelőbizottsági és egyéb tiszteletdíjait is ideértve? – Mennyi a munkaköre(i)ből származó havi jövedelme? – Milyen típusú, mekkora ingatlanban lakik, mennyi ebben a tulajdonrésze? – Személyes vagy családi tulajdonban van-e egyéb ingatlana (föld, nyaraló)? – Tulajdonosa, résztulajdonosa-e, bérlője-e valamilyen gazdasági vállalkozásnak? Ebből tavaly vett-e ki osztalékot, egyéb juttatást? Mennyit? – Sikeres volt-e cége tavaly valamilyen állami vagy EU-s pályázaton? – Politikusi minőségében találkozott már a korrupció valamilyen formájával? – Ma milyen típusú, évjáratú és tulajdonú
autóval jár? – Hol nyaralt az utóbbi két évben? – Mi a hobbija, mennyit költ rá egy évben? – Ha vannak nagykorú gyermekei: milyen főiskolán, egyetemen tanulnak, s mennyibe kerül ez a képzés félévente?

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egymilliós adomány érkezett a mentőkhöz

Az idei évben közel egymillió forintnyi adomány érkezett a Kapuvári Mentők Alapítványnak. Tovább olvasom