Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Kapuvári ipari park: december végére elkészülhet az inkubátorház

Várhatóan december 21-én lesz a kapuvári ipari parkban épülő inkubátorház műszaki átadása. A kezdő vállalkozásoknak készülő létesítménybe szolgáltató, építőipari és összeszerelő cégeket várnak.
– Várhatóan december 21-én lesz az ipari parkban – 130 milliós beruházással – épülő inkubátorház műszaki átadása – tájékoztatott Németh D. László, a Kapukom Kft. ügyvezető igazgatója. Az ipari parkot kezelő önkormányzati cég vezetője hozzátette, a 440 négyzetméteres üzemcsarnok és a kétszer 80 négyzetméteres irodaszintek végleges kialakítása majd az oda költöző cégekkel történő szerződéskötés után kezdődhet el, már a beköltözők igényei szerint. A csarnokba eredetileg is mobilizálható válaszfalakat terveztek, de variálhatók lesznek az irodaszintek válaszfalai is.

A szlovákiai Nagymegyerrel (Velky Meder) közös projektben készülő beruházás elkészülte után a két város inkubátorházaiba 8–10 új vállalkozást, céget várnak. Ebből Kapuvárra ennek a fele jut.

Kapuvári inkubátorház: Decembertől már a beköltözők igényei szerint alakítják ki a helyiségeket.
Kapuvári inkubátorház: Decembertől már a beköltözők igényei szerint alakítják ki a helyiségeket.


Az üzemcsarnokba összeszerelő üzemet vagy építőanyag-gyártó cégeket várnának, az irodai részbe pedig jobbára olyan szolgáltatókat, melyek az ipari park cégeinek tudnának különböző – pályázati, adótanácsadói, céges kommunikációs és többek közt könyvelési – szolgáltatásokat nyújtani. Az inkubátorház kezdő cégeknek, vállalkozásoknak ad majd helyet, melyek működésük első éveiben kedvezőbb feltételekkel indulhatnának. A Kapukom Kft. már tárgyal most alakult vállalkozásokkal a beköltözés részleteiről.

A projekt másik városában, Nagymegyeren egy, már kész épületet alakítanak át inkubátorházzá.

Olvasóink írták

  • 7. AranyKözépút 2011. november 24. 18:57
    „Szerintem meg minden fejlesztésnek örülni kell. Ez a beruházás senkinek nem árt(pályázati pénz), reméljük valakinek meg használ is.”
  • 6. antistar 2011. november 18. 17:30
    „3. radayrosseb 2011.11.17. 12:56
    Neked az én lelkiállapotomhoz semmi közöd! Neked én nem írtam, és nem is címeztem semmit, úgyhogy kérlek ne szólj hozzá csak azért a kommentemhez, hogy ráérős idődben vitázni és mocskolódni próbálj !
    Mellesleg ez ép oly pénzkidobás a városnak mint a bicikliscentrum, semmi értelmük. Ha azon polgárok közé tartoznál akik tenni szeretnének valami jót is a városért, vagy nem lennél ennyire elfogult , akkor látnád , hogy sok dolognak semmi értelme amit egyesek csinálnak, hacsak nem azért, hogy egy két év múlva ugyanazok a figurák hasznot húzzanak majd a mostani városi beruházásokból!”
  • 5. alekínyó 2011. november 17. 16:07
    „4.anonimus: hát ´ippen´ ezt írtam én is! ettől jobb helye csak a "kerékpáros centrum" mögött lett volna, a dzsunbulyban,a lőtér mellett!
    Egyébként kinek az ötlete volt? Erről miért nem ír a sajtó???
    Csak nem ezt is a hazatelepült ügyvezető találta ki???”
  • 4. anonimus 2011. november 17. 13:41
    „Sopronban meg most fullad be...
    És semmi értelme... a város határába kell kimenni, ha bármit el akarsz intézni...”
  • 3. radayrosseb 2011. november 17. 12:56
    „2. antistar 2011.11.17. 05:44 Esetleg mondanál egy-két konkrétumot is? Vagy csak simán mocskolódni akartál, mert ettől érzed magad jobban?”
  • 2. antistar 2011. november 17. 05:44
    „Mutyi, mutyi, mutyi, és megint kiosztanak pár posztot egy-két ingyenélőnek !”
  • 1. alekínyó 2011. november 14. 20:10
    „Én már nagyon várom! Elvégre Kapuvár egyik legfrekventáltabb helyén valósul meg a projekt! Jelentkeznék is első beköltözőnek, én szeretnék lenni a gondnok...:)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zsilett, Mike és Frufru a színpadon

Nagyapáik zenéjét énekelték szombat este a kapuvári Zenés Táncszínház tizenéves szereplői. A tinik… Tovább olvasom