Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Kapuvári húsgyár: vizsgálat tisztázhatná a helyzetet

Felügyelőbizottsági vizsgálatot kér a kapuvári húsgyár ügyeivel kapcsolatban a rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. igazgatója.
Bóna Szabolcs mint a Kapuvári Hús Zrt. kisrészvényese, abban bízik, a felügyelőbizottság tagjainak is érdeke, hogy mindenki tisztán lássa, miért is alakulhatott ki a bizonytalan helyzet az üzemben.

– Amit elmondok, mind tény. Ha Foltányi Árpád nyilvánosságra hozza a közgyűlési jegyzőkönyveket, azokból további érdekességek derülnek majd ki – jegyezte meg elöljáróban Bóna Szabolcs. – Azt, hogy miért is fogalmazom meg véleményemet, egy mondással indoklom: bűnösök közt cinkos, aki néma.

Bóna Szabolcs azért mondta el véleményét, mert mint közölte, nem akar bűnösök közt néma, vagyis cinkos maradni.
Bóna Szabolcs azért mondta el véleményét, mert mint közölte, nem akar bűnösök közt néma, vagyis cinkos maradni.

– Az érzésem egyébként az, hogy egy nem túl jól rendezett színjáték részesei vagyunk. Adott tehát a gyárban egy többségi tulajdonosi kör, akiket elmondása szerint Zsobrák Péter képvisel. Övé az R-KO-N kft., mely közel hetvenöt százalékos tulajdonnal rendelkezik. Ugyanakkor fontos azt is megjegyezni, hogy tulajdonosként egyetlen közgyűlést sem tisztelt meg jelenlétével. A társaság korábban Román Gyula érdekeltségébe tartozott. Van aztán az ELOMEAT kft., mely Foltányi Árpádhoz köthető, rajta kívül pedig számos kisrészvényes, nem meghatározó hányaddal. Zsobrák Péter tehát úgy lépett fel először, mint a gyár megmentője. Az első közgyűlés, melyen már a gondokról is szó esett, szeptember harmadikán volt Budapesten. Arra azonban, hogy miként lehet a Kapuvári Hús Zrt. helyzetét stabilizálni, nem kaptunk választ. Abban maradtunk ekkor, hogy egy újabb közgyűlésre a két többségi tulajdonos konkrét terveket állít össze a jövővel kapcsolatban.
Bóna Szabolcs megjegyezte: a megismételt közgyűlésre sem készült ilyen anyag. A harmadik közgyűlést ugyancsak a fővárosban tartották szeptember 27-én. Itt már teljesen más napirendi pontokkal találkoztak a részvényesek.

– Egyértelművé vált, hogy szándék sincs a zrt. megmentésére, inkább a felszámolás került előtérbe. Ráadásul a társaság már elfogadott, 2011-es mérlegének módosítása is napirenden volt. Ez a módosítás az anyagkészletet csökkentette volna több mint háromszázmillió forinttal, illetve a készárukészletet négyszázhatvanötmillióval. Ha elfogadja a közgyűlés, akkor a 2011-ben nyereséget produkáló cég egyszerre veszteségessé vált volna. Az intézkedést senki nem tudta megindokolni és a felügyelőbizottság sem fejtette ki álláspontját. A kisebb tulajdonosok egyébként többször kérték, hogy akár a felügyelőbizottság, akár egy független szakértő vizsgálja ki a helyzetet. A javaslat azonban nem kapott zöld utat a többségi tulajdonos R-KO-N kft. részéről, mondván, a felügyelőbizottságnak ez amúgy is feladata. Én az összes felügyelőbizottsági tagot kértem, hogy tájékoztassanak, milyen vizsgálatokat végeztek el és mire jutottak.

Bóna Szabolcs hozzátette: a közgyűlésen kiderült az is, hogy a Kapuvári Hús Zrt. területén bérgyártás folyik az R-KO-N B kft. megbízásából.
– Úgy értesültem, hogy ez a kft. Román Gyula tulajdona, akinek a Kapuvári Hús Zrt.-hez, ha valóban Zsobrák Péter a tulajdonos, semmi köze nem lehet. Nem úgy a Bacon kft.-hez, amely a késztermékeket gyártja a cégen belül. Azt is javasoltuk emiatt, hogy a felügyelőbizottság vizsgálja ki a tulajdonosi összefonódásokat a különböző, a Kapuvári Hús Zrt.-vel kapcsolatba hozható társaságok között. Ezt megint csak leszavazták. Mi, a kisrészvényesek azt szeretnénk, hogy azokat, akik felelősek a kialakult helyzetért, vonják is felelősségre. Ehhez szükség van arra, hogy a felügyelőbizottság végezze el a tényfeltáró vizsgálatot és a zavaros eseményekre adjon magyarázatot. Lehet, naiv vagyok, de bízom benne, hogy kiderül az igazság. Ám hogy ezzel a gyárat meg lehet-e menteni, nem tudom. A helyzet nem egyszerű, az biztos. Nagyon sok termelő, sertéstartó mehet tönkre a gyárral együtt a magyar húsiparban sajnálatosan bevett forgatókönyv szerint. Tehát nem csak a négyszáz üzemi dolgozó sorsáért kell aggódni.

Orbán Imre is aggódik. Orbán Imre, a kapuvári húsgyár korábbi igazgatója, kisrészvényes a Kisalföld Online-ra írta meg felvetéseit a gyárral, a közgyűléssel kapcsolatban. - (2. számú komment)

Ebből idézünk: „A többségi tulajdonos képviselője a közgyűlésen elmondta: a társaság pénzügyi helyzete nem teszi lehetővé a további működést, a többségi tulajdonosnak se szándéka, se elképzelése nincs a további működtetésre. (...) Tárgyaltuk a gyár 2011-es, korrigált mérlegének és eredménykimutatásának elfogadását. E témában a jelen lévő könyvvizsgálótól többek közt én is megkérdeztem, mi indokolja a százmilliós nagyságrendű változtatást, mire azt a választ kaptam, hogy számszaki hiba miatt kellett a pozitív eredményt negatívra változtatni." Orbán Imre firtatta a különböző cégek, a Bacon kft. és az R-KO-N B kft. kapcsolatát is a gyárral.












Olvasóink írták

  • 7. AranyKözépút 2012. október 02. 17:49
    „Nem hiszem, hogy olyan nagyon kellene kutakodni, vizsgálódni. Román Gyula biztosan tudja mi az igazság. A másik felelős: Zsobrák Péter.
    Tessék őket elővenni.”
  • 6. apokalipszis 2012. október 02. 16:36
    „Na akkor egy szóbeszédet én is hozzá tennék.Ha az? Szlovákoknál egy ipse ebbe fektetett kell neki a piac,aztán pár zseb megtömése után mindent be lehet dönteni.Más után hazudok ,ha hazudok. Mondjuk hasonló történt egy országgal is ezért nem kizárható. Ezek mi lennénk M.O. és privatizációnak hívták.! ((”
  • 5. alekínyó 2012. október 02. 13:08
    „<moderálva> ha az én könyvelőm a tavalyi nyereséges évemet mínuszossá alakítaná / mert ugye ő is meg tudná tenni / akkor engem a NAV valószínű életfogytiglanra,vagy halálra ítélne...
    a multik meg számszaki hibára hivatkoznak!!! hihetetlen,hogy mit meg lehet tenni ebben az országban...!
    Orbán I.nek innen üzenem,hogy nyissa meg újra a húsüzemét,vegye vissza a húsboltjait,oszt újra lesz hús Kapuváron. / meg ezáltal néhány új munkahely is.../”
  • 4. pacalpöri 2012. október 02. 12:07
    „Lehet itt csűrni csavarni, egy szó mint száz...lóvé nista, szikrát meg többet sajnos nem kap a gyár!!!!!!!!!!”
  • 3. kishektor 2012. október 02. 10:24
    „Valószínű, hogy a cikk szerzőjének jóindulatu tévedése, miszerint O.I. a Gyár igazgatója lett volna valaha is.
    Ő " csak " üzemvezető volt, de ez nem kissebbiti az üzem életében 1965 - 2000 közötti időszakban betöltött aktív szerepét, amit sokan sok féleképpen ítélnek meg !
    Sajnos a Hús ZRT részvényesei közt összeen csak H A T kapuvári illetőségű személy van !!! Ő az egyik.
    Úgye mennyivel más lenne a helyzet, ha annak a 6 - 700 embernek a mai napon is meglennének a tulajdonosi részvényei !!!”
  • 2. nága 2012. október 02. 10:19
    „No meg kell Kapuvár is meg Gyula is a Cs-féle B.farm-nak csoport tizenvalahányadik tagjának.”
  • 1. bygeza 2012. október 02. 09:08
    „Végre nyilvánosságra kerül a valóság, nem csak találgatások, fél/re/információk.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rábaközi Nyugdíjas Akadémia már másodszor

A csornai Többcélú Kistérségi Társulás és a Városi Művelődési Központ a Kisalföld támogatásával… Tovább olvasom