Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Kapuvári Húsgyár: Nem minden dolgozó kapja meg a teljes, neki járó pénzt

A felszámolóbiztos szerint a beszállítók (szolgáltatók, élő állat beszállítók) szinte biztosan nem kapnak egy fillért sem a gyár amúgy is csont üres kasszájából.

A helyi húsgyár felszámolója szerda délelőttre "mozizni" hívta a gyár hitelezőit az egykori kapuvári filmszínházba.

A Kapuvári Hús Zrt. felszámolási eljárása során kiderült, a cég mintegy 7,6 milliárd forinttal maradt adós az államnak, a bankoknak, a beszállítóknak és a dolgozóknak. Utóbbiak közül nem mindenki tudja megkapni meg a neki járó összeget, a dolgozói követelésből is hiányziki mintegy 150 millió forint.

A felszámolóbiztos szerint a beszállítók (szolgáltatók, élő állat beszállítók) szinte biztosan nem kapnak egy fillért sem a gyár amúgy is csont üres kasszájából. Termelés már hónapok óta nincs az üzemben, egyéb bevétel pedig nem várható, így a hitelezők jó részének benn marad a pénze. Jendrolovics Pál felszámolóbiztos szerint legfeljebb az állam és a hitelező bankok juthatnak bizonyos pénzekhez (természetesen a kifizetett dolgozókon túl).

A felszámolási eljárás vége februárra várható, azt követően kerülhet sor a gyár eladására. Utóbbiról szólva a felszámoló kijelentette, első körben egyben kívánja meghirdetni a kapuvári húsgyárat.

Olvasóink írták

31 hozzászólás
12
  • 31. quaestor 2012. december 15. 19:51
    „30. pancser 2012.12.06. 16:53
    Te hol élsz? Euroval "dobálózol" verbálisan, de az eurot megkeresni sem leányálom, mivel így is, úgy is auslander marad a csóró magyar, ha egyáltalán sikerül kint munkához jutnia. Sokan vannak, akik csak szezonmunkát kapnak. A hóközi kilépett dolgozók sem kapják meg az utolsó munkában töltött napon a pénzüket a húsgyárból. Akinek 1 millió alatt van a munkabér követelése, annak van reménye a fizetésével találkozni a bankszámláján egyszer, de akinek a munkabére, szabi megváltása, végkielégítése meghaladja ezt az összeget, az csak vár és vár és vár az 1 millió feletti összegre. Aztán szépen megköszönheti a teljesítményét a hófehér super b-vel közlekedő királyfinak, aki bőszen pislogva arannyal bélelt meleg kézszorításon kívül semmit nem tud produkálni az ügyben. Hunmohikán hozzászólására ne várjatok, lehet megint elromlott a gépe, vagy a elfelejtette a jelszavát és máshol igazgat gazdaságot.”
  • 30. pancser 2012. december 06. 16:53
    „29. Alajos 2012.12.05. 23:12
    Egyet értek abban, hogy arrafelé nem dúkálnak a munkavállalók munkahelyek választékában. A munkáért gyakran utazni kell vagy keletre, vagy nyugatra, de azért akad. Kelemetleneb mint éhbérért bemenni a Húsgyárba. Nagy hiba ha a munkavállaló a vállalkozás gondjaival foglakozik. A vállakozás megszegte a szerződést, nem fizetett a munkáltatónak időben és egyáltalán. Ez elegendő indok a faképnél hagyáshoz. ezt kellett volna tenni kolletíven, büdösödjön rájuk a hús, az már nem a dolgozók baja. És most jobb lett? Dehogy lett jobb, egyesek idegei tönkrementek, úgy meg lett volna egy kis örömük, még ha káröröm is.
    Azt tudom mondani: Fel a fejjel nem csüggedni, várja a kapuváriakat Sopron, Ausztria, Győr elsősorban. Kovács úrnak meg jobbulást, felejtse el azt az ostoba gyárat 1000-1200 euróval havonta az ember könnyen viccel, de még 800-al is.”
  • 29. Alajos 2012. december 05. 23:12
    „24. Pancser hozzászólásához:
    Kezdjük Ádámnál: Jan.01.: Kovács úr és neje munkát kapott a Békacombgyárban, indulnak hajnalban melózni.
    Február 10-ig napi 9-12 órát güriznek, mire meglátják az első fizetésük forintjait. Miből éltek eddig? Miből fizették a rezsit, a kaját, ruhát, cipőt, gyerekek ilyen-olyan kiadásait? De sebaj, február már jó hónap, visszafizették a kölcsön negyedét és örvendezzünk: a januári fizetés maradéka kitartott február 22-ig. Nagyszerű, most csak fél havi megélhetésre valót kell kölcsönkérni valahonnan, tehát látszik az alagút vége. Ugorjunk: aug. az első hónap, amikor már nem kell kölcsönkérni, nincs a családnak kifizetetlen csekkje, sőt, 20-án Pestre is elutazhattak a tűzi játékot megtekinteni. Apa is megihatott 2 sört! Itt a Kánaán! Szeptembertől gyűjtenek tüzelőre meg a nagyobbik gyerek érettségi kiadásaira. Gondos, előrelátó család. De ekkor már susog a gyár. Rosszat. Ijesztően rosszat. Napról-napra rosszabbat. Októberben késve fizetnek és kevesebbet, mint ami járna. Novemberben még később és még kevesebbet. Decemberben kirúgják anyát, januárban apát. Mert az étkezőben rosszkor mondták, hogy ki kéne vonulni. A munkahelyről az utcára. A többiek lehurrogták: "és akkor jobb lesz, te ......?" Munka nincs se közel, se távol, febr. végére elfogy a tüzelő. Pancserkám! Mit rontottak el Kovácsék?
    U.I.: Kovács úr kórházba került, amikor megtudta, hogy a kifizetetlen levelibékák húsából készült áruk összegét a gyár megkapta ugyan, de azonmód ki is vitték az országból, adómentesen.
    Elnézést mindenkitől! (de miért is?)”
  • 28. szemi70 2012. december 05. 20:21
    „<moderálva>!!!!
    Mindig a kicsikkel <moderálva>nek ki!”
  • 27. Reális 2012. december 05. 14:25
    „Vérlázító ami folyik Kapuváron!A becsületes kisember issza meg a levét,mint mindig!A dolgozók se fogják megkapni a teljes járandóságukat,csak töredékét!HOL A PÉNZ ÉS KIK FELELNEK EZÉRT?”
  • 26. dödike 2012. december 05. 14:13
    „Na most itt nincs" libás" tüntetés?”
  • 25. verembele 2012. december 05. 12:39
    „Tisztelettel:
    Néhány beírást kissé döbbenten és érthetetlenül olvasgatok....lehet, hogy megragadtam az egyik írás szerinti "gyökérnek"..........
    Egy valamiben biztos vagyok, a BTK-t, meg az egyéb kusza Törvénykönyveket nem kellene "végeláthatatlan passzusokba" foglalni. Mózes simán 10 parancsolattal jött, abban minden belefoglaltatott, és nem volt mellébeszélés...aki lopott az lopott, ennek tényét nem ragozták, hogy kicsit lopott...közepeset lopott..nagyot lopott..stb.valamelyik testrészét levágták....(tudom melyiket, ennyire gyökér mégsem vagyok)
    Ma a "jogi" témában szart keverők, hihetetlen pénzekre tesznek szert, mert az átláthatatlan passzusokban már a saját jogalkotó is elveszik. kérdezem: mindenáron szükség van erre? Sima ügyeknek, miért kell több ezer oldalasnak lennie?
    Üdv.”
  • 24. pancser 2012. december 05. 11:36
    „Azt hiszem sokan nincsenek tisztában a kapitalizmus működésével. A vállalkozások célja a profit a befektetett pénz kamatoztatása. Az első alkalommal, mikor nem jött meg a havi fizetés odébb kellett volna állni, nem reménykedni. A dolgozóknak, alkalmazottaknak semmi közük a céghez, annak ügyeihez. Brutális megfogalmazásnak tűnhet amit írtam, de pőre igazság ez. Tanulság ez másoknak, akik mondjuk egy-két hónapig nem kapnak fizetést.
    A tulajdonosok persze megmentették maguknak a menthetőt, ez sem furcsa, ők sem hülyék. Azt ne várja tőlük senki, hogy majd a vagyonukat szétosztják a húsdarabolók között, mert jön a karácsony. Megint durva voltam, de ez a valóság.
    Még egyszer: tanuljunk ebből a szomorújátékból!”
  • 23. Mankapunka 2012. december 05. 11:07
    „Igen,ez a szólás szabadsága 2012-ben. Ennyire gagyi rendszert,ami itt van. Van,aki képes tapsikolni mellé.

    Minél több drogost az utcára.”
  • 22. pamutzokni 2012. december 05. 10:55
    „Pedig milyen büszkék voltak, hogy átveszik a Kaiser dolgozókat. Az állam sikerként könyvelte el, hogy mit sikerült elérnie, a munkaügyi központ meg villogott a dicsfényben
    Jah, reményt villantottak pffff”
  • 21. egyapuka 2012. december 05. 10:03
    „Aki igazat mond azt innét törlik, aki a húgyárban csal, lop, hazudik az még mindig Super b-vel jár Győrből nap mint nap .”
  • 20. Köszörűs 2012. december 05. 09:55
    „Kíváncsian várom Hunmohikán véleményét.”
  • 19. öröksoproni 2012. december 05. 09:40
    „És a felszámoló is megkapja a pénzét. Döbbenet, hogy nálunk tényleg mindent meg lehet tenni: miért nem lehet a felelőtlenül gazdálkodóknak a vagyonát elkobozni? Ha nem ért hozzá, ne vezessen céget! A kisvállalkozásokat a NAV simán kicsinálja, pedig gyakran a körbetartozás miatt kerülnek lehetetlen helyzetbe. Ki ne találjuk már, hogy ami a gyárból kiment, azért nem jött be pénz!
    Cinikus, lenéző most már mindenki, aki megteheti, mert ezt kapjuk évtizedek óta a kormányoktól.”
  • 18. PaPa 2012. december 05. 08:01
    „Nem tudom ennek a gyárnak nem volt tulajdonosa? Nem annak a vagyonát kellene zárolni (mert azt a gyárból vette ki)?”
  • 17. Cloeon_dipterum 2012. december 05. 07:42
    „Még mindig nem jelent meg 2 hozzászólásom, amiben felvetettem az újságíró botrányos hibáit. Várom a magyarázatot az önkényes cenzúrától.”
  • 16. Köszörűs 2012. december 05. 07:04
    „Pretorianus!
    "...Ha jól emlékszem, szárnyas állat beszállítókkal is történt már ilyen..."

    Ha jól emlékszem akkor is a Fidesz volt kormányon.”
  • 15. kokolorbi 2012. december 05. 00:27
    „Ez csak természetes. A lényeg, hogy a bankok megkapják a pénzüket, mert nekik az kötelezően jár.”
  • 14. knifemaster 2012. december 04. 20:21
    „13. Demalgon 2012.12.04. 20:00
    Valahogy szeretem, amikor az egyszerű ember véleményt mond úgy, hogy nem ért semmihez.

    Igen ezt akár én is mondhattam volna mikor elolvastam ezt.

    " Gyakorlatilag a bankok a betétesek pénzéből csinálnak hitelt,"
    A részleges fedezeti rendszer meg csak mese mi? Ostoba...”
  • 13. Demalgon 2012. december 04. 20:00
    „Valahogy szeretem, amikor az egyszerű ember véleményt mond úgy, hogy nem ért semmihez. Gyakorlatilag a bankok a betétesek pénzéből csinálnak hitelt, amit megkapnak a cégek, és a cégek azután fizetnek kamatot. Leegyszerűsítve annak, aki gyökér szinten megragadt: Gizike és Marika berak a bankba 10 - 10 ezer Ft-ot, Jancsika abból kap 5 ezer Ft hitelt. A hitel kamata magasabb, a betét kamata alacsonyabb, egyik fizeti a másikat, a különbözet marad meg a banknak. Leegyszerűsítve ennyi. A bankok nem azért gazdagodnak meg, mert bekebeleznek mindent, hanem jól alkalmazzák azt, amit a magyarok nem tudnak : a sok apróból több jön össze, mint a párszori sokból. Mert ugye a magyar mindig nagyot akar szakítani egyszerre. Igaz kedves cégtulajdonosok, milliomosok, vezérigazgatók, gazdasági igazgatók, akik nyugdíjpénztártagként nem tudtak a <moderálva>ükön elülni és a legnagyobb portfólióba fektetve magukkal rántották a kisebb tagokat?”
  • 12. Pretorianus 2012. december 04. 19:08
    „"A felszámolóbiztos szerint a beszállítók (szolgáltatók, élő állat beszállítók) szinte biztosan nem kapnak egy fillért sem a gyár amúgy is csont üres kasszájából."
    Sajnos nem ez az első ilyen történet... Ha jól emlékszem, szárnyas állat beszállítókkal is történt már ilyen... Ott sem ők jöttek ki jól a dologból...”
31 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pásztori: egyik beteg ütött, a másik rúgott

Fél szemére megvakult a pásztori szociális otthon egyik lakója; szobatársával vitatkoztak össze. Tovább olvasom