Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Kapuvári húsgyár: elbocsátják a Kapuvári Bacon Kft. dolgozóit

Egy hónappal a Kapuvári Hús Zrt. után elbocsátja dolgozóit az üzemet működtető másik társaság, a Kapuvári Bacon Kft. is.

Pászli Tibor szakszervezeti vezető közlése szerint arról kaptak tájékoztatást, hogy a menedzsment mind a nyolcvan alkalmazottat leépíti, és ezt kedden vagy szerdán jelenti be a munkaügyi központ helyi kirendeltségén.

A szakszervezeti vezető elmondta, az elbocsátandók - az érdekképviseletnek átadott - listáján 60 betanított, kilenc segéd- és öt szakmunkás, valamint négy ügyintéző és két vezető beosztású alkalmazott szerepel. Pászli Tibor emlékeztetett: az utóbbi másfél hónapban az üzem gyakorlatilag állt, egy-egy napot dolgoztak, saját raktárkészletekből.

Az MTI annak kapcsán érdeklődött Pászli Tibortól, hogy a nap folyamán a Győri Törvényszék szóvivő bírája megerősítette azt az értesülést, hogy a bíróság nemrég fizetésképtelenné nyilvánította a Kapuvári Bacon Kft.-t. Máté Kinga jelezte: a cég ellen, amelynek 99 százalékban a felszámolási eljárás alatt álló Kapuvári Hús Zrt. a tulajdonosa, több felszámolási eljárást kezdeményeztek a Győri Törvényszéken. Az eljárások részében a felszámolás iránti kérelem vizsgálata zajlik, egy esetben pedig megtörtént az adós fizetésképtelenségének megállapítása - tette hozzá. A szóvivő bíró tájékoztatása szerint az utóbbi ügyben még nem járt le a jogorvoslati határidő.

A fizetésképtelenség megállapításáról szóló végzés jogerőre emelkedésének és közzétételének napja jelenti majd egyben a felszámolás kezdő időpontját is - mondta. Az üzem szeptember közepén szinte teljesen leállt, az anyacég felszámolását október elsején jogerőre emelkedett végzéssel rendelte el a Győri Törvényszék.

Korábban:

Fizetésképtelenné minősítette a kapuvári húsgyárat alkotó két cég egyikét, a Kapuvári Bacon Kft.-t a Győri Törvényszék - erősítette meg Máté Kinga szóvivő bíró az MTI értesülését kedden.

Jelezte: a cég ellen, amelynek 99 százalékban a felszámolási eljárás alatt álló Kapuvári Hús Zrt. a tulajdonosa, több felszámolási eljárást kezdeményeztek a Győri Törvényszéken.

"Ezen eljárások egy részében a felszámolás iránti kérelem vizsgálata zajlik, illetve egy esetben megtörtént az adós fizetésképtelenségének megállapítása" - tette hozzá.

A nyitókép illusztráció.

Olvasóink írták

31 hozzászólás
12
  • 31. quaestor 2012. november 22. 21:37
    „29. prakker 2012.11.22. 14:14
    Sajnos neked van igazad. Addig, amíg nem az utolsó menedzsment volt hatalmon, minőségi termékeket gyártottak. Folyamatosan volt vágás és feldolgozás. Szépen, tervezett ütemben kinyírták az üzemet. A vezetők pedig miután jól és időben elvégezték romboló munkájukat, elmenekültek a süllyedő hajóról, benn hagyva a kakiban a munkásokat. Ha a munkás véletlenül elrontott valamit, ilyen-olyan szankciókkal dotálták. Ez persze nem vonatkozott sohasem a vezetőkre, és íme az eredmény...”
  • 30. Pilismajor 2012. november 22. 21:33
    „A Magyrsag tonkretevoi ,hienai igy jatszak at idegen kezre ( idegen =IZRAELI,OSZTRAK,SZLOVAK,NEMET,USA ) a magyranemzet altal epitett gazdasagot szarert-hugyert. Ebredj magyar nem zet ! Ma holnap mar hazad,otthonod,munkahelyed,eledeled sem lesz a sajat foldeden ,mert idegenszivu politikusok jatszak at a magyar nemzeti vagyonyt idegenkezre !”
  • 29. prakker 2012. november 22. 14:14
    „Szerintem meg azért ment csődbe, és kell elbocsátani dolgozókat mert a vezetőség elk..ta, nem kicsit nagyon.
    A vezetőség biztosan megkapta, (kimentette magának a zsét) a maximum végkielégítést. Csak azért furcsa, hogy fizetésképtelenek, mert majdnem mindenhová kp-ért szállítottak, ahová meg utólagos fizetési lehetőséget adtak, nos ott akkor követelés van, a beszállítóknak általában 90-180 napra fizettek. Igazából nem értem, hogy mitől lehetnek fizetésképtelenek. Szerintem a vezetőség tudja, meg kellene kicsit szorítani a tök...t, hátha elmondják.”
  • 28. vera2012 2012. november 21. 19:08
    „26. Tényleg eltávolodtunk az igazi témától.”
  • 27. lolka50 2012. november 21. 18:37
    „26 !! Csak ide lehetett sajna!!De ha zavarja önt törölje ki!!”
  • 26. AranyKözépút 2012. november 21. 18:23
    „A magyar húsipar csődjénél nem a minőséget kellene felhozni. Nem ez a lényeg.....”
  • 25. lolka50 2012. november 21. 17:25
    „Az összes Húsboltot ellenőrizzék Kapuváron,mert romlott árut adnak el,a drága juhbeles virslibe beleteszik a pár darab romlott megsötétedett mocskot!!! Jobban a Gartaiba ls a Rábapartiba történnek ilyenek!! Felháboritó!!!”
  • 24. Leopold 2012. november 21. 16:35
    „kitiltottak

    Oké, tegyük fel neked van igazad! Akkor tessék kérem mindezt HITELES ÉRVEKKEL, TÉNYEKKEK alátámasztani!!
    Valamint továbbra sem válaszoltál arra a kérdésre, hogy akkor szerinted mi a követendő példa....!?”
  • 23. vera2012 2012. november 21. 16:20
    „22, Jók voltak a termékei, gondolkodj egy kicsit, ha van agyad, mért megy tönkre egy üzem. Ennek sok oka van, de biztos nem az, hogy nem fogytak a termékei. Vagy ha mégis, eladhatta volna külföldön is. Vagy a beszállítókkal volt probléma.Vagy nem jól dolgozott (ill.nem dolgozott) a menedzsment. (Micsoda szép magyar szó!)”
  • 22. kitiltottak 2012. november 21. 15:37
    „Egyétek a szert,nekem nem fáj! Sőt,orvosságra sem kell költenem! De attól,hogy becsapjátok magatokat még nem lesz minőség a vegyszerből készült moslék! Csak azt nem értem akkor mit hőbörögtök,hogy bezár a húsüzem! Azért zár be,mert sokan olyanok mint ti.Bementek az olcsó húsért a trágya üzletbe!”
  • 21. vera2012 2012. november 21. 15:22
    „20. A kozmikus energiától nem lakik jól, esetleg kimegy az erdöbe, keresgéli a szarvasgombát. Orosz kaviár a kedvence, hozzá Krim pezsgö, de nem veti meg a borjusültet se, de csak akkor, ha szeme láttára vágták le és dolgozták fel, mert ugye az ember sose tudhatja, ha elfordul, mit kevernek bele. Kenyeret otthon süt,ellenörizett lisztböl, nehogy már egérszar legyen benne, Pick szalámi gyártását éber szemekkel figyeli, eredeti brazil kávét iszik, eredeti brazil szivar füstölög a szájában. Ezt mind meglehet kapni Magyarországon, csak egyet nem: értelmet. Azt a születéssel kapjuk, már aki kap. Aki nem, az inkább éhezik, de be nem teszi be a lábát az Aldiba. Mert ott rosszul lesz a sok méregtöl és csodálkozva nézi embertársait, hogy birják.”
  • 20. Leopold 2012. november 21. 14:52
    „Egyetértek vera2012 hozzászólásával! Az Aldi pont nem tartozik a "szart" áruló boltok közé!
    Néha nem a legolcsóbb bolt, de a minőség mindig rendben van!!
    Az akciós termékeik, legyen az akár plazma tv pedig verhetetlenek.

    Azért kíváncsi lennék kitiltottak olvtárs mit eszik? Mi nem trutyi az ő szemében? Lehet, hogy pránás?”
  • 19. amcsi 2012. november 21. 14:40
    „Én úgy gondolom ez a cikk nem arról szól,hogy mit veszünk a lild....stb,hanem arról,hogy ez a nyereséges cég hova sodródott,hova jutott.Itt csak minőség volt és kifogástalan íz,és nagyon sokat vásároltam a termékeikből,finom volt,Sajnálom,hogy bezár.”
  • 18. kitiltottak 2012. november 21. 14:19
    „Leopold
    A tesco a lidl a spar meg az aldi mind egyforma trutyi! Egészségedre!”
  • 17. vera2012 2012. november 21. 14:18
    „15. Csodálkozom, hogy még mindenki él és egészséges, gyomorbaj meg allergia nélkül, pedig Aldi mérget eszünk! Nem vagy te eszednél! Vagy finnyás vagy, és csak Pick szalámit eszel? Edd, ha van rá pénzed. Sokaknak nincs. Az üzem a rossz vezetés miatt ment tönkre. Ha nincs a magyar piacon kereslet, eladhatták volna áruikat külföldön is. Ha jó a marketing, külföldön is megvették volna azt a" szemetet", amit a magyarok egész életükben esznek. Nem vagyok szakértö, de gondolom, Aldi, Lidl stb. a fogyasztók tömege miatt olcsóbb , mégis nyereséges. különben már régen bezártak volna. Képzeld el, én az Aldinál vettem 107 centi átmérös plazma tévét a feléért, amit a szaküzletek kérnek. ?vek óta semmi baja! Csak vigyázz, ne sokat köpködj, mert elcsuszol rajta. Aztán kórházba kerülsz, ott nincs ám Pick szalámi reggelire!”
  • 16. Leopold 2012. november 21. 13:58
    „kitiltottak!

    Javaslom neked a tescot! Na, ott aztán megkapod mind azt a szart, amiről te beszélsz! És kedvedre még jó sokat fizethetsz is! És ha nem figyelsz még a pénztárnál is lehúznak majd! :)
    Miután mindent úgy vagyok hajlandó megvenni, hogy tüzetesen végignézem a címkéket, velem te ne vitatkozz, ha azt mondom MAGYAR, akkor az MAGYAR!
    Egyébként itt 71 féle MAGYAR húsárú van jelenleg az oldalukon:
    http://www.aldi.hu/hu/html/product_range/kinalat__magyar_minoseg.htm?WT.z_src=main

    (de azért egyszer titokban menj el egy Aldiba is.....aztán láss is, ne csak nézz!)”
  • 15. kitiltottak 2012. november 21. 13:25
    „Leopold
    Semmi köze a magyar árukhoz azoknak a szemeteknek! Ti csak hazudjatok magatoknak nyugodtan! Csak aztán meg nem tudjátok mitől lesztek kiütésesek,gyomorbajosok meg allergiások! Magyar gyártó szemét alapanyagokból készíti! csak ezt nem reklámozzák! Hagyjátok má ezt a minőségi magyar áru a lidlből meg aldiból dumát! Magyar ember köp egyet,nemhogy a lábát betegye oda!”
  • 14. Leopold 2012. november 21. 12:46
    „"10. kitiltottak 2012.11.21. 10:20"

    Ember! Te még az életben nem jártál magyar aldi boltban, az biztos! Felhívom a figyelmedet, hogy ostoba hazugságokat ne irogass! Menj be és nézz körül, pl. meglepődve fogod látni, hogy egy csomó EFEF MAGYAR GYÁRTÓ által készített húsárú néz majd veled szembe! Mellesleg nem régen az Index csinált pl. parízerek teszteléséről cikket, magasan az EFEF jött ki győztesnek....
    Ami pedig nem magyar, hanem német árú, az is kiváló minőségű és árban bőven alatta van a Csámyi-Pick áruinak!!!”
  • 13. árnyék 2012. november 21. 12:12
    „Nyugi! Majd a Gyurcsány szervez élőláncot a kapuvári gyárért a parlament köré! Mikor miniszterelnök volt kordonnal lvette körül a parlamentet, mostmegélő láncal. Ugylátszik neki mindegy csak kerithessen! Amugy meg ez az egész a szocik sara bármit is mond bárki!”
  • 12. anics10 2012. november 21. 11:48
    „Kedves 8-as hozzászóló! Ne szidjuk Orbánt? Próbálta egyáltalán helyrehozni, amit az előzőek elszúrtak? Sőt még jobban a szarban vagyunk :( Ha csak egy icipici próbálkozást lehetett volna észrevenni...de semmi”
31 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

15 éves jubileumát ünnepelte a bágyogszováti Borostyán Nyugdíjas Klub

Alapításának tizenötödik évfordulóját ünnepelte a közelmúltban a bágyogszováti Borostyán Nyugdíjas… Tovább olvasom