Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

Kapuvári húsgyár - Valaki szólt, hogy ne legyen?

Komoly üzletemberek ők, vagy csak statiszták egy sakkjátszmában?
Amint arról már beszámoltunk, csütörtök délután hivatalossá vált, hogy a kapuvári húsgyár eladására még májusban aláírt szerződés semmissé vált a reménybeli arab vevők fizetési kötelezettségének elmulasztása miatt. Kovács Csaba, a húsgyár kijelölt felszámolója hozzátette, a lehető legrövidebb időn belül újra meghirdetik a céget eladásra. A lehetőségekhez mérten egyben és szakmai befektető számára. Ennyit a tényekről, most következzenek a kérdések, melyekből a legutóbbi eladási pályázat nyomán is sok nyitott maradt.

Mindjárt itt az első: a felszámoló környezetéből kapott információk szerint van, volt egy bizonyos hétfő délutáni határidő, melyről senki nem tudott konkrétumot, viszont a vevők még lépnének addig valamit. Már ha lenne még szerződés. Na most akkor van még vevő, vagy egyáltalán van-e, volt-e erre 650 millió forintja valakinek valahol?

Továbbá: ha a vevők lerakták a 40 milliót szándékaik komolyságát bizonyítandó, akkor miért hagytak veszni ennyi pénzt egy két éve álló gyár miatt? Igaz, voltak olyan hírek is, miszerint szó sem volt itt készpénzről.

Újabb talány: az állítólagos vevők, arab országból (messziről jött ember...) jőve komoly tervekkel álltak elő Kapuvárra. Ennyirekomoly üzletemberek ők, vagy csak statiszták egy sakkjátszmában, mely egyes húsipari szakemberek szerint két éve zajlik a kapuvári gyár feje fölött. Utóbbi gyanút erősíti, miszerint a húsfeldolgozók szövetsége egy régebbi közgyűlésén Éder Tamás elnök a kapuvári gyárról csak már mint vállalható múlt időről beszélt. Ahogy informátorunk idézte: Kapuvárt könnyű lesz leírni, mert az ottaniak könnyen kijutnak nyugatra dolgozni, ott kisebb lesz a várható társadalmi feszültség.

Fentiek tudatában erősen érdekes a kapuvári gyár felszámolási eljárása.

Az első természetesen az lenne, hogy minél gyorsabban és minél drágábban eladják végre. Ez a hitelező bankok érdeke is. Ehhez képest Magyarországon nincs olyan befektető, aki hajlandó lenne megvenni Kapuvárt? Vagy valaki szólt, hogy ne legyen?

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kábítószer a táskában, kés a zsebben

A 24 éves fiatalember Vág belterületén biciklizett, amikor a rendőrök megállították. Kiderült hogy… Tovább olvasom