Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Kapuvár, Rábakecöl, Vág: három híd állapotát mértük fel

A rábakecöli Rába-hídon az utolsó simításokat végzi a kivitelező cég, a kapuvári Kis-Rába-híd felújítására várják az ajánlatokat, a Vág melletti Rába-híd elemei a szétesés képét mutatják.

Nemrég két nyílt tenderen összesen 908 millió forintért rendelt meg hídfelújításokat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A második tender csak két híd, közte a Rábakecöl utáni Rába-híd felújítását tartalmazta. A munkát végül – három ajánlattevő közül – a Magyar Aszfalt Kft. nyerte el 38,6 millió forinttal. A Vas megyei Kenyeri és a Győr-Moson-Sopron megyei Rábakecöl közötti Rába-híd gyalogjárdájának egy része az elmúlt év októberében leszakadt. Portálunk akkori információi szerint a szerkezetbe jutó víz oly mértékű rozsdásodást okozott a híd bal oldali szakaszán, hogy a betonban lévő acélbetétek teljesen korrodálódtak, s emiatt zuhant a mélybe a járda. A javítások áprilisban elkezdődtek, ottjártunkkor azt tapasztaltuk, hogy a híd szinte teljesen készen van, a kivitelező az utolsó simításokat végzi. A híd szélén húzódó egykori betonelemeket acéldarabokra cserélték, és már zárás nélkül folyhat a közúti közlekedés Rábakecölnél.

Kapuvár: Kezdődhet a felújítás.
Kapuvár: Kezdődhet a felújítás.

A munkákat még el sem kezdték, de már kiírták a pályázatot a kapuvári Kis-Rába-híd szélesítésére, felső szerkezetének, átépítési feladatainak ellátására. A majdani átépítés során a jelenlegi 6,5 méterről 8 méterre szélesítik ki a napjainkra meglehetősen leromlott állagú építményt. A pályázatra az ajánlatokat augusztus 11-ig várják, a kivitelezés költsége az ajánlatok beadása után lesz ismert. A felújítás idejére várhatóan forgalomkorlátozásra és terelésre kell majd számítani.

Rábakecöl: Az utolsó simításokat végzik.
Rábakecöl: Az utolsó simításokat végzik.

A Kis-Rába-híd felújítása az elmúlt években több esetben felmerült. Már 2008-ban tervezték a rekonstrukciót, ám akkor ez elmaradt, pedig tervek már készültek. A NIF Zrt. tett 2009-es ígéretet, majd pár hónappal később, 2009 januárjában a Magyar Közút képviselője is az az évi felújítást prognosztizálta. A most megpályáztatott munkákra mielőbb szükség lenne, hiszen a híd betonacél szerkezete elrozsdásodott, évente több alkalommal is vizsgálják terhelhetőségét.

Vág: Az úttestről lelátni a folyóra.
Vág: Az úttestről lelátni a folyóra.

Portálunkhoz érkezett olvasói észrevétel alapján kilátogattunk a Vág melletti Rába-hídhoz is. A távolról tetszetős acélépítmény közelről már más képet mutat. Az útfelület és a gyalogjáró találkozásánál számos helyen elporladt a beton, kilátszanak a megrozsdásodott acélbetétek és az úttestről szinte lelátni a folyóra. Ahogy Gulyás Attila nevű olvasónk írta: ˝A felszínt elhagyva a híd alján szintén rozsdásodás tapasztalható, a vasbeton szerkezet hiányos fedést mutat. Sürgős felújítás szükségeltetik ezen a hídon, ugyanis a közlekedés biztonsága érdekében még most kellene lépéseket tenni, mielőtt baj nem születik, vagy – hasonlóan a rábakecöli esethez – le nem szakad a gyalogjárórésze a hídnak.˝

Olvasóink írták

  • 1. enzso 2010. július 29. 22:15
    „Nem kell csodálkozni hogy így néznek ki a hídjaink. Használni minden nap használják(juk) de költeni csak akkor költenek rá mikor már nagy a baj pedig időben megelőzése sokkal olcsóbb lenne. Illetve ott van a Kecöli híd: múltkor jöttem át rajta, most nem tudom hogy milyen súlykorlátozás van rajta de amúgy 20tonna a maximálisan megengedett súly.ugyan úgy mint a mellette levő hídon is. Előttem ment át egy Beledi cég 40 tonnás teherautója, a félig felbontott Rábakelöli hídon. Akkor?? Nem kell csodálkozni hogy így néz ki minden!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Enesei elkerülő - Koccanások naponta - Lesz megoldás?

85-ös főút - Az enesei elkerülő építése miatt szinte naponta történik baleset a rábapatonai… Tovább olvasom