Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 10°C Még több cikk.

Kábítószer, alkohol, fogamzásgátlás

Másodízben tartottak nyitott napokat a Kapuvári Családsegítő Intézet Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálatánál. A rendezvény a 13 – 18 éveseket szólította meg, célja pedig elsősorban a prevenció, a megelőzés volt. Pintér Anna, az intézet igazgatója elmondta: kiemelt feladatként kezelik ezt a területet.
Az idei rendezvényen két nap alatt körülbelül négyszáz diák hallgatta meg a tanulók életkori problémáihoz igazított tematikájú előadásokat.
A pályakezdés nehézségeiről, a munkalehetőségekről Illés János, a munkaügyi központ kapuvári kirendeltségének vezetője beszélt az érdeklődőknek, a családon belüli gyermekbántalmazásokról pedig dr. Csokán Csaba, a megyei rendőr-főkapitányság alezredese tartott előadást. Dr. Győrffy Dóra pszichiáter a szenvedélybetegségek és a függővé válás veszélyeivel ismertette meg a hallgatóságot. P beszélt a másság problémájáról is, érintve a vele nagyon gyakran együtt járó kirekesztést. A fogamzásgátlás fontosságára és a nemi úton terjedő fertőző betegségekre dr. Kerekes György szülész-nőgyógyász főorvos hívta fel a diákok figyelmét.

A Kapuvári Rendőrkapitányság munkatársai

Horváth László őrnagy, Bencsics Zsolt őrnagy és Sáfrány Ferenc százados a drog-és alkoholproblémákról tartottak ismertetőt.
Pintér Anna összességében hasznosnak ítélte meg rendezvényüket, melynek sikeréhez nagyban hozzájárult a kapuvári oktatási intézmények rugalmassága, melyek iskolaidőben, tanítás alatt engedték el diákjaikat a nyitott napokra.
– Munkatársaimmal együtt úgy vettük észre, hogy szükség van a hasonló programokra és szerencsére a szakemberek is partnerek a munkában – mondta Pintér Anna igazgató. – Azt szeretnénk, ha a fiatalok nemcsak a probléma jelentkezésekor fordulnának hozzánk, hanem együttműködnének a megelőzésben is. Ehhez szükséges egy egészséges életszemlélet, életvezetés kialakítása. Ennek érdekében az

„ Együtt a családért "

Alapítvánnyal közösen egy kortársképzést kezdtünk el szintén fiataloknak a droggal kapcsolatban. Kezdeményezésünk a befejezéséhez közeledik, elsődleges feladata pedig megint csak a megelőzés.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rábaközi Kiállítás és Vásár

A Rábaközi Kiállítás és Vásárt május 17. és 19. között rendezik Csornán a Hunyadi János Gimnázium és… Tovább olvasom