Kisalföld logö

2018. 02. 23. péntek - Alfréd -1°C | 2°C Még több cikk.

Jól fogyott az iskolaalma

Lezárult az iskolagyümölcs-program első üteme március végén. Az országban összesen 29 millió darab almát osztottak ki az alsó tagozatos tanulóknak.

Megyénk kisdiákjainak nyolcvan százaléka kapott naponta gyümölcsöt.

Az iskolások és a termelők szerint is eredményes és hasznos az iskolaalma-program. Az Európai Unió által kezdeményezett akció első ütemében – január 4-től március 31-ig – hazánkban összesen 1608 általános iskola vett részt, az alsó tagozattal is rendelkező intézmények 70 százaléka. Megyénkben ennél is jobb az arány: az alsósok 80 százaléka kapott mindennap egy-egy gyümölcsöt. 

Portálunk a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium agrárpiaci főosztályán megtudta: országosan 29 millió darab almát osztottak ki.

Győr-Moson-Sopronban közel hetven intézmény tizenháromezer alsó tagozatosa várta naponta a gyümölcsöt. A minisztérium tájékoztatójából kiderül: az ország alsó tagozatosainak 4,2 százaléka tanul megyénkben.

Az akcióban részt vevő szervezetek, termelők kifizetési kérelmeiket a január 4. és március 31. között kiszállított termékekre június 30-ig nyújthatják be. A támogatást a kérelem hiánytalan beérkezését követő három hónapon belül fizetik ki. Az agrárpiaci főosztály úgy tájékoztatott, hogy várhatóan idén szeptember 1-jétől kezdődik a 2010–2011-es tanév iskolagyümölcs-programja és mindkét félévre kiterjesztik. A jelenlegi kormány ugyanis tervei szerint még elfogadja azt.

A szili iskolások örömmel fogadták a mindennapi almát. Szeptembertől is számítanak a gyümölcsre.
A szili iskolások örömmel fogadták a mindennapi almát. Szeptembertől is számítanak a gyümölcsre.

A Hanság–Fertőmenti Termelői Értékesítő Szövetkezet (TÉSZ) hetven iskolával állt kapcsolatban. Összesen 700 mázsa almát szállítottak ki az elmúlt három hónapban. Családi János elnök szerint az akció a termelők szempontjából is hasznos volt és várják a folytatást.

– A TÉSZ-nek három almásgazdája működött együtt az iskolaalma-programban – mondta el Családi János. – Piaci áron számolva ez körülbelül ötmillió forint értékű terményt jelent. Az elszámolásokat az első ciklus végén nyújtottuk be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A hivatalnak kilencven napja van arra, hogy megvizsgálja az igényeket, tehát körülbelül július végén jutunk pénzhez.

Családi János hozzátette: a piaci ár felső szintjén állapították meg az árat. Ez tartalmazza a tárolási, a válogatási és a szállítási költségeket is. Különböző, úgynevezett kísérő intézkedéseket is vállaltak a közreműködő szállítók. A Hanság–Fertőmenti TÉSZ iskolai oktatásokat, ismeretterjesztést, tájékoztatást vállalt fel az egészséges életmódról, a zöldség- és gyümölcsfogyasztásról.

A Hanság–Fertőmenti TÉSZ iskolai oktatásokat, ismeretterjesztést, tájékoztatást vállalt fel az egészséges életmódról, a zöldség- és gyümölcsfogyasztásról.
– A termelők szempontjából mindenképpen eredményes volt az akció. Egyrészt piacot találtak almájuknak, másrészt jó áron tudták értékesíteni. Igaz, a kiszállított mennyiség országos szinten sem volt igazán jelentős tétel az első három hónapban. Mi az újabb programban is szeretnénk részt venni. Felvettük az iskolákkal a kapcsolatot és a szövetkezet várja további intézmények jelentkezését is, melyek szívesen bekapcsolódnának az iskolagyümölcs-akcióba.

A szili általános iskola az elsők között csatlakozott annak idején a kezdeményezéshez. Náray Lajosné igazgatótól megtudtuk: nem is bánták meg.

– A gyerekek kedvvel fogyasztották napi almájukat, már várták, hogy mikor kapják meg. Az akció tehát nálunk eredményes és sikeres volt. A szállítás és a minőség is mindig megfelelt, ha szeptembertől ismét lehet, mi biztosan részt veszünk az akcióban. Jó volna, ha nemcsak az alsó, hanem a felső tagozatosok is részesülhetnének a gyümölcsből – mondta az intézményvezető.

Olvasóink írták

  • 3. kenyeres 2010. április 23. 00:39
    „Amikor a magyar almát 10 Ft-ÉRT KÉNYTELEN LEADNI A TERMELÓ!
    SZOMORÚ, HOGY A KÜLFÖLDIT HOZZÁK BE!!!! Multiknak nyereség, a becsületes termelőnek meg veszteség, és ezekután még termeljen, és senki nem támogatja ebben az országban a saját népét senki!

    é b r e s z t ő!!!!!!!”
  • 2. kolombela 2010. április 18. 19:22
    „Jól fogyott bizony. Ez a program is kizárólag a nagybirtokos multiknak hozott hasznot, ugyanis a kis és közepes gazdálkodókat kizárták. Vajon mi lehet ennek az oka?”
  • 1. piroskaésabarkasz 2010. április 18. 13:37
    „A legmagasabb állami kitüntetést az ötletgazdának!No Coke,no Chips!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kirabolták: másfél millió a kapuvári elektronikai bolt kára

Csütörtök éjjel tizenkét laptopot vittek el egy kapuvári elektronikai áruházból. Az okozott kár… Tovább olvasom