Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Jelentkezőket várnak a csornai polgárőrök

Új vezetőség irányítja a csornai polgárőr-egyesületet. Két kiemelt feladatuk van: megteremteni az anyagi feltételeket és növelni a létszámot.

Tisztújító közgyűlést tartott a csornai Rábaköz Polgárőr Egyesület. Az új vezetőség két fontos feladatot jelölt meg: bővíteni szeretnék a szervezet létszámát és fejleszteni eszközállományát, felszerelését. Arról is határoztak, hogy minden hónapban fogadóórát tartanak.

A tisztújításra azért volt szükség, mert az egyesület alapító-elnöke, Németh Sándor a közelmúltban elhunyt. Az alapszabály szerint határidőn belül ki kell jelölni utódját. A gyűlésen a tagok úgy döntöttek, Cs. Kovács Attila, a csoport eddigi titkára legyen az, aki elnökként a továbbiakban intézi a polgárőrség ügyeit. Megerősítették tisztségében Németh Mihály alelnököt, titkárrá pedig Lukács Líviát választották. Az elnökségbe delegálták Bognár Istvánt és Vági Sándort. Az ellenőrző bizottság tagja lett Élő Mihály, Laki József és Gombás Kálmán.

– Egyesületünk tagjai önként vállalt feladatokat látnak el, szabadidejüket áldozzák fel közcélokra. Azt szeretnénk, ha minél többen csatlakoznának hozzánk. Úgy tudnánk ugyanis igazán hatékonyan dolgozni a település közbiztonságáért – fogalmazott a megválasztott elnök. – Együttműködünk a rendőrséggel, az önkormányzattal, felvesszük a kapcsolatot a helyi civil szervezetekkel, intézményekkel. Próbálunk támogatásokat szerezni, hogy működésünk anyagi feltételeit megteremthessük. Idén a helyi önkormányzat nyújtott támogatást, illetve a megyei polgárőrszövetségtől remélünk segítséget.

A csornai polgárőrök ebben az évben közreműködtek a város jubileumi rendezvényeinek biztosításában, részt vettek a terepraliversenyen, illetve a Verébfesztiválon. Számos alkalommal teljesítettek szolgálatot a településen.

– Az egyesületen belül kialakult a biztos bázis, akikre számítani lehet. Jó volna azonban, ha kiegészülnénk. Ezért várjuk mindazok jelentkezését, akik érdeklődnek munkánk iránt. Fiatalokra és idősebbekre, nyugdíjasokra is számítunk – jegyezte meg a polgárőrelnök. Mint mondta, szeptembertől minden hónap utolsó péntekjén este hat órától fogadóórát tartanak az egyesület Szent István téri irodájában, a pártok háza épületében. Akinek kérdése van tevékenységükkel kapcsolatban vagy csatlakozni szeretne, keresse meg a polgárőröket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Népművészet mestere címet kapott a höveji varróasszony

A Népművészet Mestere címet adományozták a minap a höveji Szigethy Istvánnénak. Tovább olvasom