Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Iskolatársulás Hövejjel, Himoddal

A kapuvári képviselő-testület iskola-fenntartási társulást hozott létre a Hövejjel és Himoddal.

Intézményvezetői megbízásokról döntött hétfői ülésén a kapuvári képviselő-testület. Hámori György , a Széchenyi-iskola és Szűcs Róbert, a Metrum művészeti iskola igazgatója újabb négy évre bizalmat kapott. Módli Ágnes,  a Pátzay vezetője viszont alulmaradt a másik pályázóval szemben, ám Czanik Ferenc sem nyerte el a szükséges többséget. A képviselők ezután egy évre az eddigi igazgatónőt bízták meg az intézmény irányításával.

A testület elfogadta a Fertődi Határrendészeti Kirendeltség határőrizeti munkájáról szóló beszámolót, és jóváhagyta a Kéz-Mű kht. közhasznúsági jelentését és felügyelőbizottságának ügyrendjét. Horváth Gyula, az ipari park kft. ügyvezetője a társaság tavalyi munkájáról számolt be. Az igazgató eredményesnek ítélte az elmúlt esztendőt. Mint mondta, noha új beruházót nem sikerült letelepíteni, voltak fejlesztések: utak épültek, bővítették az infrastruktúrát, nyertek pályázatokat. Az ülésen megválasztották a kft. felügyelőbizottságának tagjait is. A döntés szerint az önkormányzatot Kóczán Zoltán, a városfejlesztési bizottság elnöke képviseli Gelencsér Jenő és Bognár Csaba mellett, őket a területen működő cégek delegálták.

A képviselők megvitatták az önkormányzat gazdasági és humánprogramjának időarányos teljesítését, illetve elfogadták a polgármester és alpolgármester beszámolóját a választási ciklusban végzett tevékenységükről. Döntöttek pályázat kiírásáról a kerékpáros-turizmusra építő centrum felépítésére. A 150 millió forintos projekt megvalósítására korábban nyert támogatást az önkormányzat. Határozott a plénum a város útjainak javítására érkezett ajánlatokkal kapcsolatban is.

Idén a Hoffmann rt. végezheti a munkálatokat, a testület részéről Cserpes Sándor képviselőt bízták meg a kivitelezés felügyeletével. 160 millió forintos beruházással a helyi strandot kívánja fejleszteni az önkormányzat. Ehhez pályázati úton szeretnének pénzt szerezni, siker esetén az önrész három év alatt 45 millió forint lenne. Hét építési telek értékesítéséről is döntöttek a városatyák a Keleti soron. A liciten 4 ezer forint lesz a kikiáltási ár négyzetméterenként.

Oktatási intézményeket érintő napirendek is szerepeltek a testületi programon. Először iskola-fenntartási társulást hoztak létre a höveji és a himodi önkormányzattal, majd hozzájárultak ahhoz, hogy a Felsőbüki Nagy Pál Gimnáziumban esti tagozatos osztály induljon.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aki nem bízik, az elveszett

A hét végén Rábaszentandráson rendezték a Szentandrás nevű települések kilencedik találkozóját. Az összejövetelen a házigazdák mellett Békésszentandrás, Hernádszentandrás, Jászszentandrás, Nemesszentandrás és Tornaszentandrás önkormányzati küldöttsége vett részt. Elfogadta a meghívást Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke is. Tovább olvasom