Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Iskolamentes Rábaszentmihály

Eggyel ismét gyarapodik az „iskolamentes" települések száma. Rábaszentmihály vezetői a tanévvel együtt az iskolát is bezárják.

Eggyel ismét gyarapodik az „iskolamentes" települések száma. Rábaszentmihály vezetői is arra kényszerültek, hogy a tanévvel együtt az intézményt is bezárják.

Horváth Gábort negyedszer is megválasztották Rábaszentmihály polgármesterének. Az ő hivatali idejéhez kötődik a falu eddigi legnagyobb beruházása, a csatornázás és – úgy tűnik – egy igencsak fájdalmas döntés, az iskola bezárása is. Ám amíg az előző esetben a falu fejlesztése érdekében határoztak, addig az utóbbiban kényszerből.

– A gyereklétszám drasztikus csökkenése miatt kényszerülünk arra, hogy bezárjuk az intézményt – mondta Horváth Gábor. – A képviselő-testület fájó szívvel hozta meg a döntést, melynek szükségességét a szülők sem vitatták. Ameddig lehetett, próbáltuk elodázni ezt a lépést, de már nincs tovább, meg kell szüntetni az első négy osztályt befogadó iskolát, melynek fenntartása eddig is nagy terhet jelentett az önkormányzat számára. Évente a normatíván felül 4–4,5 millió forintot az iskolára, 2,5–3 milliót az óvodára kellett költeni. Most már a napnál is világosabb, hogy egyfajta központosítás a cél, még akkor is, ha a politikusok ezt nem mondják ki egyértelműen. Ugyanakkor azt sugallják, ha most jól döntünk, akkor talán részesülünk abból a pénzből, amely EU-forrásból várható az elkövetkező időszakban.

 Az iskolásaink Enesére fognak járni, az óvodánk marad helyben, az enesei óvoda tagintézményeként működik tovább.
Horváth Gábor polgármester

A polgármester szerint az sem segítette az iskola megtartását, hogy egyes szülők eddig is máshová járatták a gyermeküket. A rábaszentmihályi iskolaépület egyébként a téti kistérség pedagógiai szakszolgálatának ad otthont.

Rábaszentmihály elöljárói az intézmények jövőjéről szóló határozatok meghozatala mellett megfogalmazták fejlesztési elképzeléseiket is. Többek között azt, hogy rendbe kellene tenni a csapadékvíz-elvezető rendszert a községben, időszerűvé vált a falumúzeum és a járdák felújítása. Mindez pályázati támogatással lehetséges, melyhez a saját erő abból a pénzből származhat, amit eddig normatíván felül az intézményekre kellett fordítani.

Horváth Gábor szerint arra bármikor készen állnak, hogy megfelelő létszám esetén újra alapítsanak iskolát a településen.
Rábaszentmihályi iskolások: Az utolsó heteket töltik a község megszűnő iskolájában. A képviselő-testület fájó szívvel hozta meg a döntést.

Haszonits József

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Temetőfejlesztés, kevesebb pénzből

Idén kevesebb pénz jut a csornai temetők fejlesztésére, mint tavaly, ennek ellenére folytatódik a… Tovább olvasom