Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Iskolaigazgatókat keresnek a Csornai járásban

A rábatamási iskola igazgatói állására nem akadt jelentkező, a bágyogszovátit viszont hárman is irányítanák. A csornai tankerület írta ki a pályázatokat.
 
Négy iskolája élére keres vagy keresett vezetőt a Csornai járás tankerülete. A bágyogszováti József Attila-, a farádi Király Iván-, a rábatamási Móra Ferenc- és a szili Szent István-iskola igazgatói állására írtak ki pályázatot. A döntés az oktatási miniszter kezében van.

Nagy Adél, a csornai tankerület igazgatója a Kisalföldnek elmondta: a szili iskola vezetésére még tegnap is jelentkezhettek az érdeklődők. „A bágyogszováti tanoda élére hárman adták be pályázatukat. Farádra egy jelentkező van, Rábatamásiban viszont nem akadt pályázó. Utóbbi intézmény esetében új pályázatot ír ki a tankerület.

Nagy Adél tankerületi igazgató
Nagy Adél tankerületi igazgató

Az iskolák igazgatói pályázatának kiírását a korábbi vezetők megbízásának lejárta, munkahelyváltás, illetve a nyugdíjkorhatár elérése indokolták. A feltételeknek megfelelő pályázat vagy pályázatok véleményeztetési eljárását az érintett intézmények pedagógusaiból alakult háromtagú előkészítő bizottságnak kellett lefolytatnia. Így az adott intézménynél az illetékes önkormányzat is élhetett véleményezési jogával. Az iskolák vezetőjét az oktatásért felelős miniszter bízza meg öt évre.

A Hunyadit is pályáztatták. Csornán a Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskolában is lejárt az igazgató mandátuma. Az intézmény a győri tankerület fenntartásában működik, ezért a megyeszékhelyen írták ki a pályázatot. Egy jelentkező volt, a mostani vezető, Kovács Istvánné.

 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Idén 40 éves a csornai termálfürdő

Várják a jelentkezőket a jubiláló fürdő úszópróbájára. Tovább olvasom