Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Ipari parkot és saját céget hoz létre Beled

A hatvanhárommillió forintért vásárolt ipari területre ipari parkot és saját céget tervez a beledi önkormányzat. A városi cég elsőként zöldségfeldolgozót hozna létre.

– Az idei év két legjelentősebb terve a minap vásárolt ipari terület bővítése és ezen belül saját önkormányzati cég létrehozása – nyilatkozta lapunknak Tompáné Balogh Mária, Beled polgármestere.

A dél-rábaközi kisváros nemrég 63 millió forint saját erőből vásárolta meg az egykori betonáruüzem területét, mely napjainkra száz százalékban Beled tulajdonába került. Ahogy a városvezető hangsúlyozta, a jelenleg 8,7 hektáros terület, valamint a már meglévő üzemek – Wiedenmann, Organo-Pet, Gombás Autócentrum és a mezőgazdasági vállalkozás területei alkotnák a beledi ipari parkot.

– Egyelőre azonban holdbéli tájra hasonlít leginkább a telek. Ám a napokban jártak itt egy tervező cég szakemberei, akik megbízást kaptak a terület rendbetételének előkészítésére – mondta a polgármester.
A parcella infrastruktúrája egyben adott. Ezt szeretnék több darabra bontani azért, hogy több vállalkozás is meg tudjon itt telepedni.

Tompáné Balogh Mária: Az önkormányzati cégtől bevételeket remélünk.
Tompáné Balogh Mária: Az önkormányzati cégtől bevételeket remélünk.

– Ezekről szólva elmondható, hogy hét vállalkozás már érdeklődött. Van köztük helyi, amely kinőtte jelenlegi helyét, de van betelepülni szándékozó vállalkozás is – tájékoztatott a polgármester. A már jelentkezett vállalkozások a tervező céggel tárgyalnak igényeik megvalósításáról. Az ipari parkba húsz körüli vállalkozást terveznek úgy, hogy az egykori betonárugyár központi épületét is megtartanák.

– Ide szánjuk a tervezés alatt álló önkormányzati cég első feladatát is: saját tulajdonú zöldségfeldolgozó üzemet – mondta Tompáné. Hangsúlyozta, ennek alapját a már meglévő önkormányzati földek adják, ahol két éve termelik a zöldséget a helyiek.

– A kisüzemet az épület alsó szintjére szánjuk, itt a későbbiekben 10–15 ember kapna munkát – mondta az elöljáró. Hozzátette, az önkormányzati céghez kerülnének a városgazdálkodási és temetőfenntartási feladatok is. E cég készítené az olyan pályázatokat, melyekben egy önkormányzat nem vehet részt. A polgármester elmondta még, a város cégébe vinnék be a jelenlegi fizikai munkaerőt és az önkormányzat gépeit is.

– E városi vállalattól elsősorban bevételeket szeretnénk, semmiképpen sem felesleges kiadásokat – jelentette ki Tompáné Balogh Mária. A pályázatokkal kapcsolatban még hozzátette, idén indulnak az úgynevezett LEADER-pályázatokon is a kerékpáros-pihenő környezetének rendbetételére, szociális helyiségek létrehozására és a vicai tűzoltószertár felújítására is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Belefáradtak: utoljára repül fel Csornán a Veréb

Utoljára rendezik meg Csornán a nyolc éve sikeres Verébfesztivált. A főszervezők az egyre szigorodó… Tovább olvasom