Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Intézményfelújításra tízmillió forint jut, de több kellene

Kapuvár - Az önkormányzati intézmények felújítására évente tízmillió forintot tud elkülöníteni a város. Az intézmények négyéves felújítási igénye megközelíti a háromszázmillió forintot. A működést évente kétszáznyolcvanmillióval egészíti ki a kapuvári büdzsé.
A kapuvári városháza felkérte az igazgatókat, hogy önkormányzati intézményeik jelenlegi műszaki állapotát mutassák be, valamint a ciklus négy évére vonatkozó (2007–2010) fejlesztési koncepciójukat készítsék el, a fontossági sorrend és a költségek nagyságrendbeli meghatározásával. Az intézményvezetők a részletezett felújítási munkálatok négyéves költségeit összességében közel háromszázmillió forintra becsülték. A kapuvári önkormányzat – szűkös anyagi helyzetét tekintve – jelenleg évente tízmillió forintot tud elkülöníteni erre a célra.

A felújításokkal kapcsolatban Kóczán Zoltán alpolgármester kijelentette: nem túl nagy összeg a városháza részéről ez a tízmillió forint, ám azt hangsúlyozta, az állami normatívákon felül ezen intézmények működésére kétszáznyolcvanmillió forintot költenek a helyi büdzséből. – Elsősorban a működést kell biztosítanunk, a fejlesztéseket, felújításokat éves bejárások során ütemezzük – mondta az alpolgármester. Kijelentette, kevés a pénz, de a városháza igyekszik minden pályázati lehetőséget kihasználni intézményeinek felújítására.

Széchenyi-iskola: A tornaterem a lapos tető hátrányait élvezi.
Széchenyi-iskola: A tornaterem a lapos tető hátrányait élvezi.

Ez sajnos legtöbbször nem sikerül, hiszen a Berg-szakiskola igazgatója a minap kijelentette, tetőszigetelésre nincs pályázati forrás. A lapos tető nem csak a Bergben okoz problémát. A város legújabb, 1980-ban átadott intézménye, a Széchenyi-tagiskola igazgatója is a lapos tető kivitelezési hibáira panaszkodott. Pappné Höfler Erika tornatanár például elmondta, a tornacsarnokra és kiszolgálóhelyiségeire már igencsak ráférne a felújítás, mert ki sem kell nézni az ablakokon azért, hogy megtudják, esik-e az eső. – Gondok vannak a nyílászárókkal, a tetőszigeteléssel és az összekötő épület tetejével is – mondta a tanárnő. Hozzátette, mindezek mellett az intézmény még mindig a legjobb beosztású iskola a városban. Idei javítási elképzeléseik közt – a tető mellett – a kerítés és a vizesblokkok felújítása szerepel a városházi anyagban.

A Pátzay-tagiskola nyílászáróit és vizesblokkjait újítaná fel az idén, a Berg pedig – az iskola tetején kívül – a tornateremre és az udvarra költené a forrásokat 2009-ben. A Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium szintén a tetőszigetelést szeretné felújítani, emellett homlokzatjavításra is szeretnének felújítási forrásokat szerezni.

Az önkormányzat a költségvetéséből intézményei felújítására 2002–2006 között évente tíz-tíz millió forintot fordított. 2007-ben pedig 6,8 millió kerül hasonló célokra. Tavaly tízmillió forint – az alpolgármester szerint erőn felüli – felújítási keretet szorítottak ki a büdzséből és információk szerint az idén sem várható több. Az intézmények pályázati forrásokra is vár(ná)nak.

Olvasóink írták

  • 1. Fedayn 2009. február 22. 13:00
    „A jövőben legyen 1 alpolgármester és máris lehetne ablakot cserélni valahol!Ilyen egyszerű ez!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötmillió az óvodára

Kapuvár - Újraindul az óvodás gyermekek vízhez szoktatása. A segítő alapítvány ez idáig több mint… Tovább olvasom