Kisalföld logö

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia 1°C | 6°C Még több cikk.

Intézményenként egy nagyobb munka

A kapuvári önkormányzat az elmúlt négy esztendőben folyamatosan négymillióról tízmillió forintra növelte a város intézményeinek állagmegóvására és felújítására szánt keretét.
Még néhány hét s újra a megszólal az új tanévre hívogató csengő. A kapuvári óvodák, iskolák intézményfelújítási munkálatairól kérdeztük Vertetics István irodavezetőt.
– A képviselő-testület márciusban tárgyalta az intézmények felújításával kapcsolatos kérdéseket. A testület úgy foglalt állást, hogy az elkövetkezendő években a felújítási keretből intézményenként nem részfeladatokat finanszíroz, hanem kiemelt célokat és feladatokat támogat. A korábbiakhoz hasonlóan idén is a városfejlesztési bizottság elnökével szemrevételeztük az intézményeket, és ez alapján tettük meg javaslatainkat a testületnek – kezdte Vertetics István.

A házhelyitől a gartai óvodáig

Elmondta: az intézmények felújítására az idén tízmillió forintot irányoztak elő. Kiemelt feladatokat támogatnak, kisebb munkákat nem, kivéve, ha közvetlen balesetveszélyt kell elhárítani. Így a házhelyi óvoda melegítőkonyhájában a mosogató cseréjére, a konyha csempézésére, az Arany János utcai óvoda szellőzőberendezése korszerűsítésére futotta, és felújították az egyik foglalkoztató és a hozzá tartozó mosdó aljzatát is. A gartai óvodában is kicserélték a műpadlót, s folytatták a folyosó lambériázását.
A zeneiskolában a vizesblokkot teljes felújították, az épületet kifestették. A Pátzay-iskolában kijavították a kazánház zárt tágulási tartályát, s felújították az alagsori elektromos hálózatot. A Széchenyi-iskola homlokzata és a konyhája is megújult külsővel várja a tanév kezdetét. A Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola is egymillió forintot kapott felújításra, hiszen az épület az önkormányzat tulajdona, de a használati jog az egyházé. Így a felújítási munkákat az önkormányzat végzi, míg a karbantartás feladatait az iskola látja el.

Városi könyvtár: központi fűtés

– Idén sajnos minden intézménynél csak egy kiemelt feladatot tudtunk „kezelni". A beruházások közül kiemelném a Városi könyvtár fűtésének korszerűsítését, melyre egymillió-háromszázezer forintot irányzott elő a testület. Ítt megvalósul a központi fűtés kiépítése, a gáz bevezetése, s októberben már a megújult fűtést élvezhetik az olvasni vágyók – tette hozzá az irodavezető.

Folytatni kell a munkát!

A város intézményeinek állagáról szólva Vertetics István hangsúlyozta: a teljes felújításra csak a következő egy-két választási ciklusban kerülhet sor. Ugyan a legfontosabb problémákat sikerült az elmúlt években orvosolni, de az állagmegőrzés is további milliókat igényel. Az elmúlt években megkezdődött felújítási munkákat folytatni kell, hogy az intézmények állapota tovább ne romoljon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Őshonos állatok a vadosfai tanyán

Molnár István teljesítette önmagának gyerekkorában tett fogadalmát, mivel vadosfai tanyáján ma már… Tovább olvasom