Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Intézkedések a kórház megmentésére

A Margit Kórház működésének átvilágítására szakértő céget bízott meg a képviselő-testület.
Margit Kórház
Csütörtökön délután idei első rendes ülésén a csornai önkormányzat képviselő-testülete előtt a legnagyobb érdeklődés a Margit Kórház gazdasági helyzetével kapcsolatos előterjesztést kísérte. Miként beszámoltunk róla az intézménnyel szemben fennálló, az elmúlt évről áthúzódó kifizetetlen szállítói követelések összege meghaladja a 140 millió forintot. A Kórház vezetői kidolgoztak ugyan egy intézkedési tervet a költségek csökkentésére, ez azonban nem elegendő a gondok megoldására.

Aláírások a Kórházigazgató megmentésére

Dr. Krizmanich Mária főigazgató főorvos az ülésen rámutatott: olyan helyzetbe jutottak, hogy szükség van az önkormányzat közbelépésére. Papp József polgármester szerint a téma napirendre tűzése a probléma megoldását hivatott elősegíteni. Abdai Imre azt tudakolta, hogy az önkormányzat részéről tett-e valaki utalást a főigazgató főorvos asszony leváltására, merthogy a városban valakik aláírást kezdeményeztek, úgymond a megmentése érdekében.

Dr. Krizmanich Mária azt válaszolta, hogy ilyen utalást senki sem tett és ő nem kezdeményezett aláírásgyűjtést. Maurer János azt firtatta, hogy a főigazgató asszony a bizottsági ülésen miért hozta kétszer is szóba a Kórház bezárásának lehetőségét, holott a képviselő-testületnek nincs ilyen szándéka. Arra keresik a megoldást, hogyan lehet az intézményt megmenteni és működtetni.

Dr. Krizmanich Mária szerint legvégső esetben – de csak akkor – ez is megtörténhet, ha a finanszírozási gondokat nem tudják megoldani. Kiss Ottó minden baj okát abban látja, hogy a kormány nem megfelelően finanszírozza az egészségügyet. Kovács Tamás úgy vélte, nem egyedi jelenséggel állunk szemben. Horváth János Zoltánné hangsúlyozta, hogy a Kórháznak működnie kell.

Juhász Gábor, az intézmény gazdasági igazgatója elmondta: korábban is szembesültek hiánnyal, amely a mostaninál lényegesen kevesebb volt és azt kezelni is tudták. Megjegyezte: nem tudni, hogy a jelenlegi finanszírozási rendszer hová vezet.

Háncs Károly felvetette, hogy a képviselő-testületnek megbeszélést kellene kezdeményeznie a Kórház vezetőivel, bevonva a tárgyalásokba a főorvosi kart, esetleg másokat is. De azt sem tartja kizártnak, hogy ezt követően külső szakértőkhöz forduljanak. Papp József arra figyelmeztetett, hogy a fenntartónak, a Kórház vezetőinek és a szakértő cég illetékeseinek szorosan együtt kell működniük.

Egyhangú igen a Perfektre

A vita után a képviselő-testület határozatban kinyilvánította, hogy a főigazgató által előterjesztett, a Kórház gazdasági helyzetének stabilizációját célzó intézkedési tervben megfogalmazott feladatok végrehajtását szükségesnek tartja. Egyben elrendelte, hogy az abban meghatározott vezetői döntéseket időben meghozzák. Ugyanakkor megállapította, hogy e döntések meghozatala, a feladatok elvégzése nem elegendő és nem alkalmas az intézmény gazdasági helyzetének stabilizálására, a gondok orvoslására.

Ezért a testület úgy döntött, hogy egy szakértő cégnek ad megbízást a Kórház működésének, gazdálkodásának átvilágítására, s annak alapján a gazdasági helyzet stabilizálását célzó intézkedési terv kidolgozására, s annak menedzselésére.
A feladatra beérkezett három pályázat közül a Perfekt Rt. ajánlatát fogadták el. Maurer János javaslatára arról is határoztak, hogy a napi működési kiadáson felüli kötelezettségvállalásról a Kórház illetékeseinek a polgármesteri hivatal gazdálkodási és intézményfelügyeleti osztályának vezetőjével egyeztetniük kell. Az ismertetett határozatot – Kovács Tamás javaslatára név szerinti voksolással – tizennyolc igen szavazattal egyhangúlag hozta meg a testület.

Díjemelések

Döntöttek a szemétszállítás díjának emeléséről is. Eszerint február elsejétől egy 60 literes edény ürítése áfával 116,61, a 120 literesé 233,22, az 1100 literesé 2137,85 forintba kerül. Elfogadta a testület a Jószív Temetkezési Kft. tájékoztatóját és határozott díjemelésekről is. Február elsejétől például egy felnőtt egyes sírhelyért mind a Szent Antal-, mind az Prangyal-temető valamennyi parcellájában egységesen áfával 11 ezer 500 forintot kell fizetni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szeretetterápia gyógyító ereje

A kapuvári Széchenyi István Általános Iskolában négy éve működik a korai fejlesztő csoport, amelynek már tizenöt tagja van. A pedagógusok valamennyiükkel személyre szabottan foglalkoznak. Degovics Zsuzsa és Németh Orsolya gyógypedagógusok feladata többek között a rehabilitáció keretében a gyerekek mozgásos, szocializációs képességének fejlesztése. Tovább olvasom