Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

Ingatlaneladásból fejlesztési forrás

A feleslegessé vált, megüresedő épületeket, ingatlanokat értékesítenék a települési önkormányzatok.

Az intézmények működtetése a önkormányzatok költségvetését jelentősen megterheli. A fejlesztési feladatok elvégzésére kevés pénz jut, ezért plusz pénzforrás után kell nézniük az elöljáróknak. Egyik megoldás lehet a pályázat, amihez viszont számos esetben a kötelező önerő hiányzik. Marad az önkormányzati ingatlanok értékesítése, már ha van ilyen.

Farádon régóta hirdetik az egykori kisiskola, illetve a mozi épületét. Komoly vevő egyelőre nem jelentkezett, a falu vezetői bizakodnak és újabb hirdetményeket adnak fel. Az épületekért kapott pénzre nagy szüksége lenne Farádnak is, hiszen út- és járdafelújítás szerepel a tervek között. Ezenkívül az óvoda jelenlegi épülete is megérett a cserére. Tompos Béla polgármester elmondta: a 131 éves intézmény felújításának nincs értelme, újat kell építeniük. A kisiskolában egyébként jelenleg a cserkészek és a teremkerékpárosok kaptak helyet, a mozit egy kereskedő használja raktárként.

A vadosfai önkormányzat a valamikori pedagóguslakástól szeretne megválni. Hiába hirdetik azonban, nem akad vásárló.
Csorna képviselő-testülete a közelmúltban több, városi tulajdonban lévő ingatlantól vált meg. Gazdát cserélt a Szent Antal-temető melletti piactér, a Csukás-iskola sportpályája, nemrégiben a termálfürdő területe és eladták a Petőfi téri óvoda épületét. Évek óta igyekezett megválni az önkormányzat a mozitól, ami nemrégiben sikerült. Az épület átalakítása folyamatban van, üzlet és bank költözik a falai közé.

Kapuváron csak kivételes esetben adnak el ingatlant – tudtuk meg Borsodi Tamás jegyzőtől. A bérbe adott üzlethelyiségek és irodák ugyanis folyamatos bevételt jelentenek a kasszának. Az úgynevezett „városgazdálkodás" területén sikerült a közelmúltban nagyobb ingatlant eladni, valamint a strand és az üdülőterület környékén vannak értékesítésre kijelölt ingatlanjai a városnak.

A szili önkormányzat most újíttatja fel és bővíti a Dózsa György  utcai iskolaépületét, ahol az alsó és felső tagozat egyaránt helyet kap. Az eddigi alsós épület így megüresedik, az önkormányzatnak több elképzelése is van az ingatlannal kapcsolatban. Lengyel Lajos polgármester tájékoztatása szerint egy kéthektáros területen fekvő épületről van szó, amelyre ha komoly vevő jelentkezik, nem zárkóznak el az értékesítés elől. „Ha nem sikerül eladnunk, akkor sem marad kihasználatlanul a komoly építmény, az önkormányzatnak több terve is van vele kapcsolatban" – jegyezte meg a polgármester. 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ha építenek, akkor duplán ráfizetnek

A település képviselő-testülete azért döntött a beruházásról, mert az utazók le- és felszállása… Tovább olvasom