Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Indulhat a nyolcszázmilliós beruházás

Kapuvár–Budapest - Kapuvár vezetői tegnap délben aláírták azt a közel nyolcszázmilliós támogatói szerződést, melynek eredményeképpen jövő tavasszal megkezdik a helyi kórház angiológiai osztályának fejlesztését.
Hámori György polgármester és Borsodi Tamás címzetes főjegyző szerdán délben Budapesten írta alá azt a hétszázötvenmillió forintról szóló támogatói szerződést, melynek eredményeképpen jövő tavasszal megvalósulhat a kapuvári Lumniczer Sándor-kórház angiológiai osztályának fejlesztése.

– Tavaly júliusban volt a döntés a Herman Judit és munkatársai által írt pályázatról, melyet tegnap dr. Benedek János Farkas vezérigazgató és Virágh Péter irodavezető jelenlétében írtunk alá Matisz János ügyvezető igazgatóval a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. fővárosi székházában – mondta Kapuvár polgármestere.

Aláírás után: Balról Matisz János, Hámori György és Borsodi Tamás. Fotó: Turbók Attila
Aláírás után: Balról Matisz János, Hámori György és Borsodi Tamás. Fotó: Turbók Attila

A hétszázötvenmilliós támogatás mellé a város mintegy százharmincmillió forint önrészt biztosít az országosan is kiemelt projektre.

A támogatói szerződés tegnapi aláírása után a közbeszerzési eljárásokat indítja meg a városháza, majd ezt követően jövő tavasszal indulhatnak az építkezések. A polgármester elmondta, a kórház konyhájának és belgyógyászatának épülete közé egy új, háromszintes épületet húznak fel, melynek földszintjén a méltán híres angiológiai kezelések lesznek, a felső szinteken egy- és kétszobás kórtermekben várják a nem csak magyar vendégeket.

Olvasóink írták

  • 3. kisföld 2008. december 04. 21:54
    „Gratulálok! Kívánom a város vezetésének, hogy a terveket maradéktalanul tudják megvalósítani. Politikai véleményem azonos a ,, Teljesen felújítják a rendelőt" c. cikkhez írottakkal.
    Tisztelettel!”
  • 2. arany 2008. december 04. 20:27
    „Végre valami elmozdulás!
    Kiváncsi lennék idővel majd kinek a kezébe kerül, ha magánosítást megengedik. Mert idővel ez is soron lesz.”
  • 1. Nooormális? 2008. december 04. 20:26
    „HOVÁ LETT A KAMUCIKK A BIZONYOS FIDESZES KÉPVISELŐFELESÉGRŐL????????

    TRÓGER, HAZUG BANDA!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Füzesabonyi cég működteti az orvosi ügyeletet

Kapuvári kistérség - A füzesabonyi Oxytrans Kft. működteti január elejétől a Kapuvári kistérség… Tovább olvasom