Kisalföld logö

2018. 07. 16. hétfő - Valter 17°C | 27°C Még több cikk.

Illegális szemétlerakók: önerőből nem tudják felszámolni

A települési önkormányzatok a területükön található illegális szeméttelepeket önerőből nem tudják felszámolni.
A településeknek mindig nagy gondot okoztak az illegális szemétlerakók. A kötelező szemétszállítás bevezetésével valamelyest enyhült a helyzet, de még közel sem megnyugtató. Az önkormányzatok önerőből nem tudják felszámolni a telepeket, pályázatok viszont nemigen akadnak erre a célra. A Kisalföld arról kérdezett néhány községi vezetőt, mit lehet tenni a környezet védelmének érdekében.

A Vásárosfalu határában található illegális lerakó helyére korábban szabadidőközpontot terveztek a község vezetői. A néhány évvel ezelőtti állapotokhoz képest most rend van a területen. Az önkormányzat szállíttatta el a felhalmozott hulladékot. „Megyei pályázaton nyertünk ehhez támogatást, néhány százezer forint elegendő volt, hogy a szili szeméttelepre vitessük a szemetet – mondta el a Kisalföld érdeklődésére Molnár Sándor polgármester. – Nem mondom, hogy most teljesen tiszta az ingatlan, de mindenképpen eredményes volt a munka. Újabb pályázatokkal a szabadidőpark kialakításához szeretnénk a forrásokat biztosítani. Minden évben van nálunk lomtalanítás a szolgáltató céggel együttműködve, úgyhogy a helyiek is inkább ezt a formát választják ma már a feleslegessé vált dolgok eltüntetésére."

Pásztoriban szintén egy régi, évtizedes szeméttelep okozta a problémát. Papp László körjegyzőtől megtudtuk: valamikor a Szilsárkány–Pásztori közös tanács idején nem hivatalos, de mindenki által használt szemétlerakója volt a terület a két községnek. A rendszerváltáskor Pásztori önkormányzata „örökölte meg", de a megszokással nem szakítva a környékbeliek továbbra is odavitték szemetüket még néhány évvel ezelőtt is. A jegyző szerint megoldás lehetne, ha őrt állítanának az illegális lerakóhoz, de erre nincs pénze a településnek. A térségi hulladékgazdálkodási rendszertől várnak segítséget, amelynek célja az pásztorihoz hasonló területek megtisztítása, rekultiválása. Papp László azt mondja: külön gond lehet, hogy nem tudni, mit „rejt" a föld, mivel félő, hogy nagyon sok veszélyes anyag is található a határban.
Barbacson szintén küzdenek az illegális lerakókkal, hiába számolnak fel egyet-egyet, a helyükbe mindig újak alakulnak ki. Herczeg Tihamér polgármester úgy látja, hogy hosszú éveknek kell még eltelniük ahhoz, hogy megtisztuljon a határ.

– Nincs annyira sok illegális lerakó, de mindenképpen foglalkoznunk kell velük – jegyezte meg a falu első embere.

– Többször kitakarítottuk a „legnépszerűbb" helyeket és a helyi gyerekekkel, illetve a vadászokkal is szerveztünk szemétszedést az utak, árkok mentén. A munka ugyan nem hiábavaló, de sokan ezt nem értékelik, ezért újra és újra el kell végezni. Meglátásom szerint nem is a barbacsiak szemetelnek, inkább a környékbeli településekről érkezik hozzánk a hulladék. Csak önerőre számíthatunk, pályázatok ugyanis nincsenek.

Beledben működik hulladékudvar és korábban törmeléklerakó is volt. Tompáné Balogh Mária polgármester úgy tájékoztatott, hogy a község határában illegális lerakó nincs, de az út- és erdőszélek, árkok náluk is szennyezettek, ezek ellen nem tudnak mit tenni.

– Régebben tudtunk pályázni az illegális lerakók felszámolására, de most nem tudok róla, hogy lenne ilyen lehetőség. Az évi kétszeri lomtalanítást, a hulladékudvarra felügyelő alkalmazott és az egyéb teendők költségeit összeszámolva bizony több mint ötmillió forintot költünk el évente a hulladékkezelésre – fogalmazott Tompáné Balogh Mária.

Bősárkányban ugyancsak a mosonmagyaróvári konzorciumtól várják a megoldást. „Azért fizetünk évente 500 ezer forintot, hogy a pályázatból a mi községünk területén található illegális lerakók felszámolására is sor kerüljön" – vélte Szalay Imre, a falu polgármestere.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tűzoltók mentettek a viharos szélben

Vasárnap nem sokkal hét óra után a 85-ös főúton egy benzinkútnál egy Suzuki csúszott az árokba, a mentők egy könnyű sérültet szállítottak kórházba. Délután három órakor a vitnyédi gazdaáruháznál a nagy szél fóliákat fújt az útra, a tűzoltók a tulajdonos segítségével távolították el a forgalmi akadályt. Még ugyanebben az órában Fertőszentmiklóson, a petőházi útkereszteződésben a közúti lámpákat tépte le az erős szél, szintén az úttestet kellett megtisztítani Tovább olvasom